2. - Fájdalmas pillanatok

2. - Fájdalmas pillanatok

~Anastasia~

Nem is tudom mennyi ideig állhattunk így, mire képes volt az agyam normálisan reagálni a puszta közelségére és arra amit az imént mondott. És mire egyáltalán kapcsoltam és felfogtam, hogy nekünk nem igen kellene ilyen közel lennünk egymáshoz.

Sőt! Egyáltalán mi a fenét akarjon ez jelenteni?

A rosszabbik énem még pár másodpercig kiélvezte a Christian Grey közelsége okozta forróságot, és pillanatnyi vágyat majd kissé dühösen kitéptem magam a karjaiból és kérdőn pillantottam rá.

Ő nem igen zavartatta magát, sőt még a reakciómon, a pillanatnyi gyengeségemen és a felháborodásomon is mintha magában jót vigyorgott volna. Legalábbis ilyesmire utalt az arcára kiült önelégült vigyor. Persze. Pont egy ilyen férfi ne lenne tisztában azzal milyen hatással van a nőkre?

- Mit akarsz itt? És miért pont te Christian?

- Miért ne én? Van valami kifogásod ellenem?

Igen van! - kiáltottam magamban.

- Kellett valaki aki segít a cégen, és miért ne lehetnék én az? Nem is gondoltam volna, hogy ennyire ki fogsz bukni ezen hercegnőm.

- Mondtam már, hogy ne hívj így! - kezdtem bele, mire ő csak még jobban mosolygott azzal az átkozottul szexi mosolyával, hogy a fene essen bele - másodszor pedig, nem is annyira te zavarsz hanem ez az egész ahogy intézted. Mi a fenének kellett ezt ennyire titkolni? Hogy te vagy az akivel dolgoznom kell.

- Imádom a meglepetéseket. És így biztos nemtudtál ellenkezni - válaszolta Christian, mintha olvasott volna a gondolataimban.

Igen, neki jobb is, hogy így csinálta mert összejött amit akart. Mert az tuti hogyha tudom, hogy ő a vevő akkor eszem ágában sem lett volna belemenni ebbe. Miért kell visszakerülnie az életembe?

Annak idején pont a legjobbkor mentem el. Mikor már nagyon rosszul érintett ez a barátság, ami részemről igencsak kezdett más irányba terelődni, és még az miatt is, hogy nemtudtam miért lett a vége felé Christian olyan amilyen.

Pont kapóra jött akkor, hogy apával mehettem. Erre most újra itt vagyok és Christian Greyjel kell dolgoznom. Hogy keveredhettem ebbe? - kérdeztem magamtól, de választ nem igazán kaptam. Inkább biztos voltam benne, hogy ez a sors egy igencsak rossz fintora a számomra.

De már nemtudok mit tenni. Kiszakadt belőlem egy lemondó sóhaj és inkább visszafordultam a víz felé megkockáztatva, hogy ismét rossz kezekbe, vagy inkább karokba kerülök.

- Mi van veled hercegnőm? Már ennyire utálsz engem? - érkezett a kérdés a hátam mögül immár kicsit komolyabb hangnemben tőle.

- Nem.

- Ennyire ne legyél beszédes.

- Talán majd az leszek ha te is - mondtam neki felé fordulva és a szemébe nézve.

A nézése elárulta, hogy nagyon is jól tudja mire gondolok. Attól, hogy fiatalabbak voltunk nekem is volt már akkor is annyi eszem, hogy rájöjjek valami nem stimmel vele és, hogy valami történet amiért olyan zárkózott, furcsa és távolság tartó lett.

Erre már nem válaszolt semmit ahogy sejtettem. Inkább a távolba meredt és egyre inkább zavaró lett a kialakult csend.

- Valahogy ki kell bírd, hogy együtt dolgozzunk akármennyire is utálsz - szólalt meg Christian mint egy tökéletesen hideg üzletember. Tudtam, hogy nem akar foglalkozni a múlttal. Akkor engem minek érdekeljen? Együtt dolgozunk és ennyi.

- Sosem utáltalak Christian. Csak fájt, hogy nemtudtam miért voltál olyan. Fontos voltál nekem és te csak  . . . . .  - Mindegy nem érdekes. Már nem az.  Amennyit kell együtt leszünk a munkában és ennyi. Te is éled az életed és én is az enyémet.  - fejeztem be a mondandómat és örültem, hogy sikerült a végét komolyabbra és olyan nemtörődömre venni, és nem uralkodott el rajtam a szomorúság, pláne nem csordultak ki a könnyeim mikor azokra az időkre gondoltam.

Erős vagyok és el kellene már felejtsem. Ha ő így van vele, és miért gondoljak még mindig rá? Azért szomorúsággal tölt el, ugyanakkor kíváncsisággal is miért lett a nagy és mindig  főleg lányok körében körülrajongott Christian Greyből ilyen hideg ember. Annyira mást mint akit én ismertem és szerettem. De ahogy mondani szokták mindennek megvan az előnye. Ennek is. Nekem is könnyebb lesz elfelejtenem azt a bizonyos szeretlek részét.

De miket is beszélek? Az régen volt, bár így újra látva őt és, hogy milyen lett nem hiszem, hogy fenn áll a veszélye olyan bolondságnak, hogy belé szeressek.

Jobbnak is láttam ha megyek.

- Holnap találkozunk - mondtam Christiannak, mikor ő ismét veszélyes közelségbe került hozzám.

Azokba  a csodás szemekbe néztem és nemtudtam mit is olvashatnék ki belőle. De időm sem volt ezen gondolkozni mert hirtelen ismét kemény és rideg lett a tekintete majd meghallottunk magunk mögül anyám hangját.

- Mit kerestek itt? Anastasia sokan téged keresnek. - mondtam anyám és egy röpke pillanatra mintha dühöt láttam volna megvillanni a szemében csupán a mi értjét nemtudtam. De tényleg csupán egy pillanatra és utána tova is tűnt.

Én inkább jobbnak láttam eljönni onnan és visszaindultam a vendégekhez és Kate-tet kerestem. Amint ráakadtam rögtön lesben állt a kérdéseivel .. . . ..

~Christian~

- Mit művelsz megint Christian? Mondtam neked, hogy tartsd magad távolt a lányomtól - hangsúlyozta ki a lányom szót Elena, ami nem kicsit hangzott álszentnek a szájából.

Nem sok hiányzott, hogy a képébe vágjam amit éppen gondoltam, de inkább visszafogtam magam. Pedig ráfért volna, hogy elmondjam neki mit gondolok. Az utóbbi időben főleg ma este, hogy Ana újra itthon van kezd egyre elviselhetlenebb lenni. Komolyan nem értem miért bánik így a lányával?

És miközben ezen töprengtem nem is sejtettem mi áll mindennek a hátterében . . . . .

- Csak beszélgettünk az ég szerelmére. Nagyon jól tudod, hogy utálom ha megmondják mit csináljak Elena.

- Régen nem utáltad - vágtam rá Elena azzal a bizonyos kifejezéssel, aminek régen  még örülni tudtam. Most már azonban gondolni sem tudok rá. Csak sajnos a múltat nem lehet megváltoztatni. Pedig lenne egy két dolog amit szívesen kitörölnék belőle. És ez a pillantás és a velejárói is közé tartoznak.

- Az már elmúlt Elena. El akarom felejteni. Örülnék ha te is ezt tennéd.

- Már nem hiányzik Christian? - vette fel a csábos hangnemet Elena, miközben egyre közelebb lépett felém, majd kezével végigsimított a mellkasomon.

Rögtön el is toltam a kezét magamtól mintha égetne az érintése. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki de nem érdekelt. Mikor fogja fel már, hogy vége? És, hogy soha többé gondolni sem akarok arra ami régen történt?

Komolyan magam sem értem miért tettem, de akkoriban elvarázsolt és megbabonázott az új amit mellette ismerhettem meg.

- Nem - vágtam rá az iménti kérdésére.

- Azt ne mond, hogy már a játszó szobád sincs meg? Ha akarod . . . . .

- Nem akarom Elena. Szerintem elég világos voltam.  - mondtam immár elég dühösen és örültem, hogy talán már elmondhatom, hogy semmilyen hatással nincs rám ez a nő. És nem is tudom megmondani miért de egy röpke pillanatra a nemrég Anaval töltött néhány pillanat rémlett fel előttem. Ami a furcsa ebben, hogy eddig talán néhányszor hiányzott, de mióta újra láttam Anastasiat semmi mást nem szeretnék csak elfelejteni a múltat. És nemtudom miért, de úgy érzem mellette aztán végképp nem hiányozna. És tőle talán kaphatnék egy normális kapcsolatot. Bolond lettem volna, ha régen nem tűnt volna fel, hogy a végére ő már nem csak barátként gondolt rám.

De ennek a gondolata valahogy még most is rémülettel tölt el. Mi a fenét is beszélek? Egy olyan édes és jó lánynak mint Ana nem egy ilyen elfuserált pasira van szüksége mint én. Főleg nem azok után ami az anyjával történt. Gondolnod sem szabad erre Christian. Akármennyire is akarod a múltat nemtudod kitörölni - suttogta egy hang a fejemben aminek csak igazat tudtam adni.

- Jössz te még hozzám szívem. Addig is tartsd távol magad a lányomtól.

- Ha elfelejtetted volna velem fog dolgozni - emlékeztettem és ennek a gondolatnak mintha nem nagyon örült volna.

- Tudom. De azért mondom, hogy jobb ha tudod mihez tartsd magad. Anastasia nem hozzád való. Ő nem lenne jó neked - tette hozzá Elena én pedig ismét csak ámultam, hogy tud ilyen lenni a saját lányával.

Meg is értem annak idején Ana miért menekült el rögtön amint tehette. És, hogy miért szeretett inkább nálunk a szüleim házában lenni mint itt.

És ekkor jöttem rá, hogy egy fikarcnyit sem vagyok jobb mint az anyja, így jogom sincs elítélni őt. Én is magára hagytam őt. Pont mikor szüksége lett volna rám. Ő szeretett engem és fontos voltam neki én mégis elhagytam, sőt elárultam. Nem is akárhogy.

Egy igazi szemétláda vagy Christian Grey.

Hogy is jutott eszedbe olyasmi, hogy megérdemelnél egy ilyen nőt mint Anastasia? Az a vonat már rég elment haver - mondogatta a csúfos hang a fejemben ismét.

- Ne aggódj. Eszemben sincs más kapcsolatot akarni vele a munka kapcsolaton kívül - mondtam egy kicsit gúnyosan Elenának majd faképnél hagytam.

Mégis ahogy visszafelé sétáltam a vendégek közé rögtön a konyhában és a kis házban Anastasiaval töltött pillanatok képei ötlöttek fel előttem. Főleg a utóbbiak. A különös érzések amiket a közelsége, és a puszta jelenlét váltott ki belőlem.

Mi az isten történik?

Ahogy közelebb értem rögtön őt pillantottam meg. A mázlista Elliot karjaiban táncolt. Irigyeltem a testvérem amiért a karjaiban tarthatja őt és, hogy vele Ana mennyire felszabadult és boldog. De mit is csodálkozol ezen? Inkább volt már a végére annak idején a barátja Elliot mint én.

A gondolat menetemet anyáék szakították félbe.

Ahogy mellém léptek először észre sem vettem őket annyira csak egy valakire koncentráltam. Anya előtt le is buktam rögtön. Sőt még apám előtt is, mert mindketten abba az irányba néztek amelyik ennyire lekötötte a figyelmemet.

Láttam anyámon, hogy már épp mondani készült volna valamit de a pillantásom látván inkább csak rám mosolygott. Helyettem apám szólt be.

- Gyönyörű nő lett igaz fiam? - kérdezte miközben egyik kezét a vállamra tette. Tudtam kire gondol. De válasz helyett csak egy sóhajra futotta. Egy mosolyt láttam apám arcán tudtam, hogy ennyi elég volt neki válasz gyanánt.

- Áll még a holnapi vacsora? - tereltem inkább el a témát.

- Persze. A húgod is hazaér addigra, szóval mindenképp számítunk rád fiam.

- Ott leszek anya.

Váltottunk pár szót mikor Lilian ismét magáénak követelt. Anyának nem éppen tetszett, hogy elhoztam és mielőtt eljöttem finoman célzott rá, hogy holnap ne vigyem magammal. Megnyugtattam, hogy nem fogom.

Lilian táncolni akart, igaz nem sok kedvem volt, de nem akartam visszautasítani. Elliot ekkor még mindig Anastasiaval táncolt.

Utána egyik pillanatról a másikra mellettünk teremtek és Elliot galád módon partner cserét kért. Így egyik percben még Lilian volt mellettem, a másikban pedig már Anastasiat tartottam a karjaimban.

Láttam rajta, hogy legszívesebben ő is kinyírná Elliotot. Így ezzel már ketten voltunk. Csend telepedett közénk, csupán a pillantásunk kapcsolódott össze. És a testünk persze. Karjaimat szorosan a dereka köré fontam, és néhány röpke pillanatig kiélveztem a helyzetet.

Éreztem rajta, hogy feszült de egy kis idő elteltével mintha elengedett volna a karjaimban. Mintha ő is ki akarná élezni ezt a kis időt. Igyekeztem elsöpörni a rossz és nem kívánatos gondolatokat legalább erre az időre.

- Látom Elliot még mindig odáig van érted. Hiányoztál neki.

- Legalább neki. És a szüleidnek. Örülök, hogy újra láthatom őket. Ha másért nem is legalábbis miattuk örülök, hogy hazajöttem.

Szíven ütöttek a szavai, de jogosak voltak. Bár a következő tettem bolond lépést volt, mégis azt akartam, hogy tudja.

Ha eddig még nem simult volna eléggé össze a testünk, akkor most a derekánál fogva még közelebb vontam őt magamhoz - már ha ez lehetséges - és ajkaimmal a füléhez hajolva belesuttogtam:

- Akármi is történt nekem is hiányoztál. Nagyon is hercegnőm - súgtam neki, és egy remegést éreztem átfutni a testén a közelségemtől.

El sem tudom mondani mekkora volt a kísértés ilyen közel lenni hozzá, és nem csókokkal behinteni a nyakát mely csupán egy hajszálnyira volt az ajkaimtól.

Atya ég Grey mikre gondolsz. Szedd már össze magad! - rivalltam gondolatban saját magamra, majd ahogy pokoli nehezen elszakadtam tőle a tekintetem Anastasia háta mögött Elena szikrázó pillantásával akadt össze.

Ekkor voltam hálás Elliotnak, hogy megmentett. Visszakaptam Liliant ő pedig Anaval táncolt tovább. Ennek ellenére nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá Anastasiara és örömmel nyugtázta a belső ördögöm, hogy még egy kicsit fátyolos volt a tekintete amikor ő is rám nézett.

Még mindig hatással vagy rá Grey - mondogatta ez a hang aminek nem kellett volna örülnöm. Inkább el kellett volna örökre hallgattatnom. Nekem nem is szabad gondolnom ilyesmire.

- Azt hiszem jobb ha megyünk. Nekem ennyi elég volt ma estére - mondtam ezt ki hangosan Liliannek. Láttam rajta, hogy nem sok kedve volt már menni.

- Ha akarsz maradj, én megyek.

- Megyek veled édes - mosolygott rám a mézes mázos mosolyával és tudtam, hogy abban reménykedik, hogy hazaviszem magamhoz. Hát ebben most tévedett.

Elköszöntem anyáméktól velük holnap úgy is találkozok. Mivel nem akartam bunkó lenni   - bár legszívesebben kihagytam volna - elköszöntem Elenától és Anatól is utána hazavittem Liliant. Nem igazán izgatott fel, hogy morcos volt amiért nem jöhetett velem. Most csak egyedül akartam lenni  és valami erős mellett végiggondolni a mai estén. Nem éppen volt esemény mentes  . . . . . . . .

Nem is tudom hányadik pohár csúszott le mikor megjelent Elliot.

- Miért is sejtettem, hogy a jó öreg whisky társaságában talállak tesó. Érdekes estéd volt mi?

- Mit akarsz Elliot? Nincs most kedvem a hülyeségeidhez.

- Tudom nyugi. Volt elég érdekességben részed ma este. Inkább légy jó és tölts egyet nekem is - kérte majd leült velem szembe az egyik fotelba és csak bámult.

- Most nincs kedvem Elliot. Elég szar egy estém volt.

- Pff nem is csodálom öcsém. Rendesen kijutott ma neked. Bár kicsit irigyellek. Három nő is epekedik érted. Na jó én Elenát kihagynám - mondta Elliot az arcán egy fura fintorral. Erre csak bemutattam neki egyet.

- Amúgy bírtam a kis jeleneted Anaval tesó. A banya majd felrobbant amikor meglátta, hogy mit művelsz a lányával. Komolyan azt a fejet le kellett volna fényképezni. Ha a szemekkel ölni tudott volna?

- Igen, láttam. Egyébként semmit nem műveltem Anaval. Csak táncoltunk.

- Hát mi nem így láttuk. Öcsém, nem sok kellett, hogy a nyakát csókolgasd és utána tudjuk mi következett volna. És nemcsak te voltál beindulva rá. Jó ideig kába volt még miután átvettem, hogy mentsem a szitut.

- Azt köszi. Megmentettél egy újabb adag Elenától. Belőle is kijutott nekem ma.

- Gondolom. Lerí arról a nőről, hogy még mindig akar téged. Én csak szegény Anat sajnálom. Most szerintem még szemetebb lesz vele, mintha ő tehetne róla, hogy nem akarod már az anyját.

- Csak együtt fogunk dolgozni és ezt Elenának is fel kell fognia. Már akármit is tesz csak el akarom felejteni a múltunkat.

- Hát sok sikert hozzá tesó. De Anaval mi a terved?

- Mi lenne? Semmi. Munka kapcsolat. Ennyi.

- Ugyan már Christian. Te sem gondolod komolyan, hogy ezt bárki is elhiszi aki látott ma vele táncolni ugye? Tudod, hogy úgy szeretem őt mint Míát és nem akarom, hogy szenvedést okozz neki. Ő különleges lány tesó, ha nemtudod megadni neki amit megérdemel akkor ne okozz neki még több szenvedést. Te nem láttad őt milyen volt mielőtt elment az apjával. Imádott téged öregem, csak te sosem vetted észre. Vagy nem akartad. De ő többet érzett irántad noha szerintem sohasem vallotta volna be. Ezért is fájt még jobban neki, hogy akkor eltávolodtál tőle.

- Így volt a legjobb. Főleg Elena miatt. Jobb volt akkor, hogy az apjával ment. Már akkor sem értettem az okát Elena miért volt mindig hideg és érzéketlen a saját lányával, de láttad te is milyen volt most is. Ahogy mondtad, mintha Ana lenne a hibás azért is mert már nem akarom őt. Mintha gyűlölné a saját lányát és rá vetíti ki minden baját. Örülök, hogy Ana már nem az a kislány, hanem egy erős nő lett. És remélem nem hagyja magát az anyjával szemben.  Te is tudod, hogy fontos volt nekem Ana és igen egy szemétláda vagyok amiért ezt tettem az anyjával. És ennyi idő után újra mellette lenni? Tudod milyen érzés? Valaki nagyon utálhat engem odafönt, hogy ezt teszi velem.

- Mire gondolsz?

- Már nem érdekel Elana. Csak el akarom felejteni ami történt. És Anastasia? Te is láttad ma Elliot. Még gyönyörűbb lett. Nincs olyan pasi aki ne akarná magának őt.

- Ó szóval arra gondolsz, hogy te is magadnak akarod?

A hallgatásomat Elliot igennek vette.

- Akkor mi a fenéért vártál eddig? Már akkor bele sem kellett volna kezdj ebbe az egészbe a banyával.

- Azt hiszed nemtudom? De akkor újdonságnak, újnak tűnt. És abban a korban is voltam. Tudod mi történt velem gyerek koromban és csak vissza akartam vágni a világnak. Nem érdekeltek a következmények. Elcsábultam. Igaz már akkor is sejtettem, hogy Ananak több vagyok mint egy jó barát, de akkor még nem gondoltam úgy rá. Csak miután már késő volt. És most, hogy késő van.

- Hát nem irigyellek apám. Ő rendes lány, és a legjobbat érdemli. Ezzel nem azt mondom, hogy te nem vagy jó. Igaz fura dolgaid voltak eddig, de változol tesó. Ha te is akarod, és komolyan gondolod lehetsz te a legjobb neki. De ugye tudod, hogy előbb utóbb minden kerül és megfogja tudni?

- Ettől félek Elliot. És megijeszt ez a közös munka is. Lehet, hogy már meg is bántam, hogy ennyire akartam. Nemtudom milyen hatással lesz rám a közelsége. Azzal már most akadtak gondjaim. Szabályosan rettegek attól, hogy újra fontos legyen nekem ez a lány. Mert ha belebonyolódunk és rájön erre az egészre gyűlölni fog. És azt nemtudnám elviselni. A mai este után nem. . . . . . .

~Anastasia~

Christian Grey.

Ez csak is a te műved lehet, és amiket hallottam rólad csak neked áll módodban az ilyesmi - gondoltam magamban másnap délelőtt amikor beléptem az iroda épületbe.

Szinte alig akartam elhinni, hogy csupán egy nap telt el azóta, hogy itt jártam. Teljesen más látvány fogadott mint tegnap.

Van egy olyan érzésem erre ő ilyesmi válasszal felelne: Ennyi mindenre képes a hatalom és a pénz.

Hát ezt látva el is tudom hinni.

Az előcsarnok talán nem változott annyi, csupán még elegánsabb lett. Fehér márvány padló fogadott, a recepciós lány köszöntött. Mindenfelé friss illatos virágok és belépő kapu a liftnél. Meg is kaptam a vadiúj kártyámat amivel felmehettem az irodák emeletére.

Az épület többi részét a gyártási a további részlegek helyezkedtek el. Az irodák, köztük a miénk is legfelül voltak. Beszálltam a fényes üveg kalitkába ami felrepített majdnem szó szerint az irodába. Itt ért csak az igazi meglepetés.

Azért hihetetlen, hogy egy nap alatt képesek ilyen munkát végezni. Meg sem lepődtem, hogy Christian már bent volt. Azon azonban igen, hogy amint kiléptem a liftből már be is láthattam az irodájába. A fenébe. A sajátomba is. Amit tegnap még egy rendes fal választott el az övétől. Most pedig egy üvegfal.

Hazudnék ha azt mondanám nem kezdtem dühbe gurulni.

- Mi történt itt? - kérdeztem Lillyt aki csupán Christian felé bökött.

Beléptem az irodájába és rögtön meg is babonázott a látvány.

Christian Grey, akinek a lábai előtt hever Seattle. Szó szerint.

- Jó reggelt Anastasia - mosolygott rám, de én egy picit még mindig pipa voltam.

- Mi a fene történt itt?

- Csupán átalakítottak ezt azt. Nem tetszik? - nézett rám szinte ártatlan tekintettel.

NEM! Én a falamat akarom vissza ami elválaszt tőled! - kiáltottam magamban, de végül hangosan nem mondtam ki. Igyekeztem visszafogni magam.

- Az üveg elsötétíthető - mondta egy cinkos pillantással mintha tudna olvasni a gondolataimban. Azt is biztos látta akkor, hogy meg is könnyebbültem ettől a kijelentésétől.

- Jó,hogy beértél. Nemsokára minden készen áll, hogy elkezdhessük majd az új termékek gyártását. Már ami a gépeket illeti. És a termék tervek is készülnek. Holnap megnézhetjük az új gyár részleget. Később az ügyvédek jönnek, hogy aláírjuk a végleges papírokat a társulásról. Ma nem is nagyon lesz más dolgunk - ismertette a programot Christian, és láthattam, hogy munkában tényleg nem ismer pardont.

- Oké.  - tudtam ennyit kibökni.

Átmentem a saját részemre, de nem igen könnyítette meg a dolgom, hogy csupán egy átlátszó üvegfal választ el tőle. Egy beton falnak jobban örültem volna.

Közben ahogy néha felé pillantottam az asztalom mögül akaratlanul is eszembe jutott az a szó szerint őrült tegnap este. Szerencsére Kate időközben ebédidő körül beugrott, hogy elvigyen ebédelni.

Akkor persze mindenről kifaggatott. Nekem pedig rendesen megeredt a nyelvem. Már ami a Christianos részeket illeti.

- Komolyan nem értem. Abból amit elmondtál mintha akarna téged, és érezne valamit irántad,de ugyanakkor mintha lenne valami a háttérben valami durva amit eltitkol - világított rá a dolgokra Kate.

És nagyon is jól. Én is így gondoltam. Eszembe jutottak a pillanatok amikor annyira közel voltunk egymáshoz, az érzések amik ekkor elöntöttek. Ugyanakkor azok is amikor ismét olyan hideggé változott.

- Főleg amikor anyám kétszer is rajtakapott vele - mondtam ezt már Katenek hangosan.

- Ugyan. Semmin érdekesen nem kapott rajta vele. Sajnos - tette hozzá nevetve Kate. - De anyádat tényleg nem értem. Ne haragudj de még mindig nem a szívem csücske.

- Nekem mondod?

- Egyébként elmész ma Greyékhez vacsira?

- Persze. Megígértem Graceéknek.

- Oké, de a holnap estéd az enyém. Annyi mindenről kell még beszélnünk - mondta Kate, majd megcsörrent a mobilja amit kitett az asztalra.

Akaratlanul is ráláttam a kijelzőre.

- Elliot Grey? -  néztem rá kérdőn.

- Ehhez a holnapi hosszú este kell csajszi. És jó sok pia - tette hozzá és elérte, hogy a kíváncsiságtól alig várjam a holnap estét. - Egyébként akkor te is mesélsz majd. Kíváncsi leszek a ma estédre.

- Hát még én - válaszoltam, majd befejeztünk az ebédünket és visszasétáltunk az irodához ahol Kate a kocsiját hagyta.

- Később beszélünk kislány. Aztán jó légy - puszilt meg.

- Ezt inkább nekem kéne neked mondanom - válaszoltam neki, majd mindketten mentünk a dolgunkra.

- Miss Steele. Mr. Grey a kocsiban vár magára - jött felém egy férfi, akit eddig még nem láttam.

- Ő Taylor. Mr. Grey sofőrje és a biztonsági embere - mondta Lilly.

- Mit akar Christian? - kérdeztem hangosan.

- Szeretné a segítségét kérni valamiben - válaszolt Taylor és a lift felé kísért.

Remek. Nem sok választásom van.

Christian a menő kocsija hátsó ülésen várt rám. Amint beszálltam Taylor már indított is.

- Hová akarsz menni?

- Ne legyél dühös. Csak a segítségedre van szükségem. Te nő vagy.

- Micsoda megfigyelés Mr. Grey.

Christian erre csak egy szem forgatós pillantást vetett felém, majd előreszólt Taylornak hová is megyünk, mire kérdőn pillantottam rá.

- A húgom ma már itthon lesz, az esti vacsorán amire anyáék téged is meghívtak. Nagyon régen nem láttam Míát és szeretnék venni neki valamit.

- És miért pont ékszert?

- Had idézzem őt szó szerint: "Ha bármilyen alkalomra is valaki venni akar nekem valamit, akkor első útja a Tiffanyba vezessen" - mondta nevetve Christian.

- Aha. Így már értem. Ez rendes tőled.

Láttam rajta, ahogy elmondta a húga idézetet, hogy milyen szeretettel mondta. Legalább a családját szereti - mondta egy gonosz hang a fejemben.

És most már kíváncsi lettem Elliot és Christian szintén örökbe fogadott húgára. Biztos nagyszerű lány.

Amint megérkeztünk és beléptünk az üzletbe, rögtön minden női eladó körülrajongta Christian. Bár ezen meg sem kellett volna lepődjek. Azon meg pláne, hogy már a belépésekor a nevén szólították.

- Látom visszatérő vevő vagy - mondtam neki, majd a kirakatokat szemléltem. Egyenlőre nem válaszolt az iménti megjegyzésemre.

- A gyűrűket szeretnénk megnézni - mondta határozottan Christian majd felém pillantott.

Mellé léptem majd az eladó egy csomó csillogóbbnál csillogóbb és gyönyörűbb ékszert rakott elénk.

Christian mellé álltam aki mosolyogva nézett rám majd a gyűrűkre. Ebből tudtam, hogy nekem kéne valami szépet választanom. Az eladó otthagyott bennünket.

Christian elmondta a húga méretét ami véletlenül éppen megegyezett az enyémmel.

Nem mintha én ilyesmi gyémántos gyűrűket hordanék, persze van nekem is és gyönyörűek de én csak egyet hordok amit még apától kaptam. Engem annyira nem vakít el a sok csillogás. De ez vonatkozik a ruhákra és hasonlókra. Na nem mintha elítélnék bárkit aki ezekért van oda.

Christiannal mindketten egy egyszerű még gyönyörű gyűrűt szemeltünk ki. Mintha két aranyszálat fontak volna össze, ami apró gyémántokkal van kirakva. Az eladó épp akkor tért vissza hozzánk. 

Rámutattunk a kiválasztott darabra amit Christian kezébe is adott.

Christian rám nézett, és a következő pillanatban a kezemért nyúlt. Majd a gyűrű már az én ujjaimon virított. Nem is akármelyiken. Az eladónő aki eddig annyira próbálta magára felhívni Christian figyelmét már nem mosolygott annyira.

Ugyanis kicsit sem volt félreérthető a helyzet. Főleg Christian beszólása után.

- Csodásan áll hercegnőm - mosolygott fel rám a cinkos, ugyanakkor pokolian szexi mosolyával.

Erre a kijelentésre az eladónő is csak pislogott, és a környéken a többi eladó is érdeklődve fordult felénk.

Ez aztán remek. Csupa jót fognak gondolni. Christian Grey gyűrűt próbálgat egy nővel a Tiffanyban. De válaszként csak rámosolyogtam, de a pillantásomból tudhatta, hogy mit is gondolok valójában. Még szerencse, hogy egy fotós és paparazzi sincs a közelben.

Nem hiszem el, hogy ezt tette. De ahogy láttam rajta, ő nem nagyon zavartatta magát.

Óvatosan, miközben finoman végigsimított a kézfejemen lehúzta rólam a gyűrűt. Én közben átkoztam magam amiért már ez az apró érintés hatással volt rám. És a mocsok láthatta is.

- Ezt kérjük - adta vissza az ékszer a szinte tátott szájjal figyelő eladónak aki ezután szépen becsomagolta nekünk.

Ezután ért minket egy újabb meglepetés.

Egy férfi lépett oda hozzánk és szólította mg Christiant. Neki ekkor hervadt le a mosolya.

- Vártam pár percet, mert nem akartam hinni a szememnek, hogy te vagy az Christian. Nem is tudtam, hogy nősülni készülsz. - mondta a férfi rám majd a gyűrűkre pillantva.

Na ettől féltem. Ezt sosem dumáljuk ki. És a pasi látta az egészet. Nem is csoda, hogy ezt gondolja.

Christian mintha hirtelen köpni nyelni nemtudott volna. Ekkor villant a fejembe egy kis gonoszság. Ha ő így akkor én is - mosolyodtam el.

- Bár nem csodálom, a menyasszonyod gyönyörű teremtés - mosolygott rám egy idősebb férfi. Nem is tudom talán negyvenes lehetett így nem is mondanám öregnek, de valamivel idősebb mint mi. Noha még mindig jóképűnek nevezhető.

- Köszönjük - mosolyogtam a férfira, majd kicsit közelebb léptem Christianhoz és az oldalához simultam. Ő rám pillantott, de én csak rá is mosolyogtam. Ahogy magához szorított tudtam, hogy tudja mit művelek. De ne panaszkodjon ő kezdte.

- Andres bemutatom Miss Anastasia Steelet. Hercegnőm ő Andres Davila egy kedves barátom és üzlet társam.

- Nagyon örvendek hölgyem - csókolt kezet Andres.

- Én szintén.

- Ejnye Christian, nem is mondtad barátom, hogy nősülni készülsz. Egyáltalán azt sem, hogy komoly barátnőd van.

- Gyorsan történtek a dolgok - válaszoltam én Christian helyett.

- Nagyon szép pár vagytok. Gratulálok ehhez a csodás lányhoz Christian.

- Köszönöm - mondta Christian a karjaiban tartva engem magának háttal így sajnos nem láthattam az arcát. De éreztem, hogy az ideges szorítása enyhül a derekamon és már már gyengéd lesz mintha olyan természetes lenne.

- Valamikor összefuthatnánk. A bájos pároddal eljöhetnétek hozzánk vacsorára. Suzanne odáig lesz ha megtudja, hogy hamarosan megnősülsz.

- Remekül hangzik. Hívj majd fel és megbeszéljük.

- Persze. Én is épp neki keresek valamit. De nem tartalak fel titeket. Hívlak majd Christian. Örültem Anastasia.

- Én szintén - köszöntem el, majd Christian kézen fogott és a kijárat felé mentünk.

Egy hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból amikor kiléptünk a friss levegőre.

- Ezt nem hiszem el. Most mindenki azt hiszi, hogy . . . .  Ó egek.

Christianba nemtudom mi ütött de csak nevetett.

- Ez nem vicces. Most azt hiszik a menyasszonyod vagyok.

Ahogy ezt kimondtam Christian még mindig mosolygott, de már komolyabb is lett az arc kifejezése.

- És ez olyan rosszul hangzik? - kérdezte amitől most én nemtudtam megszólalni.

De szerencsére ekkor jelent meg Taylor a kocsival és megmentette a helyzetet. Ugyanakkor Christian adott gondolkodni valót.

Addig is viszont amíg itt volt mellettem nem akartam erre, ezen gondolkozni. Sőt egyáltalán nem akartam. Akaratlanul mégis magam előtt láttam magunkat mint egy párt.

Elég! Gyorsan hessegesd el ezeket a képeket - róttam meg magam.

- Hazavisszük Anastasiat Taylor - mondta Christian Taylornak, de nekem még mindig ezerrel pörögtek a gondolataim és igen hallgatag voltam hazafelé.

Mikor kiszálltam is a kocsiból csak egy sziára és egy viszlátra futotta Taylornak. De mikor egyszer kétszer megengedtem egy lopott pillantást Christian felé ő is eléggé el volt merengve. Szinte biztos voltam benne,hogy ezen a jeleneten a Tiffanyban.

Egek. Most azt hiszik a barátnője vagyok, akinek gyűrűt vett. Az eladók még oké, de a barátja is. Ráadásul meghívott minket vacsorára. Na ebből, hogy dumáljuk ki magunkat Grey? - töprengtem magamban a szobámba menet.

Szerencsére anyámba nem futottam bele, így a délután további részét egy kis pihenéssel töltöttem. Próbáltam nem is gondolni a tegnap és estére és a mai napra. Épp, hogy hazajöttem és már zajlik is az élet. És vesztemre Christian miatt.

Így gyorsan elszaladt a délután további része. Lassan a nap helyét átvette a hold és a csillagok ami azt jelentette lassan ideje készülődnöm. Vettem egy forró zuhanyt, utána felvettem egy elegánsabb de ugyanakkor szolidabb ruhát.

Egy kis smink, a hajam leengedve hagytam és már indulásra készen is voltam.

Ahogy viszont lementem a lépcsőn elmentem anyám szobája mellett aminek az ajtaja résnyire nyitva volt. Hangok ütötték meg a fülemet.

Nem vagyok az  hallgaztózós típus, de nemtudom miért mégsem tudtam megállni. Hamar megállapítottam, hogy valakivel telefonon beszélt.

- Nem örülök neki. El voltam nélküle. Jobb lett volna ha az apjával marad. - mondta valakinek anyám és rögtön tudtam kiről beszél. A szívem a torkomban dobogott. Tudtam, hogy most kellene elmennem mielőtt olyat hallok amit nem akarok, de mégsem bírtam mozdulni.

- Tudod, hogy az apja kényszerítette rám. Én soha nem akartam Anastasiat. Sose voltam anyának való. Mindig is idegesített. Örültem, hogy akkor az apjával ment, és én élhettem az életem - mondta anyám, nekem pedig már hullottak a könnyeim és úgy éreztem a szívem darabokra tört.

Eddig is tudtam, hogy nem szeret engem, de ezt a saját anyám szájából hallani? Hogy soha nem akart engem?

Hirtelen semmi mást nem akartam csak eltűnni innen. A föld színéről is.

Csak rohantam ki a házból már amennyire a könnyeimtől láttam. Kikaptam a sofőr kezéből a kulcsokat és indítottam.

A Grey birtok felé vettem az irányt. Mindeközben már levegőt is alig kaptam, fojtogatott a sírás miközben egy folytában anyám szavai csengtek a fülemben.

Nem is tudom meddig jutottam,de talán már nem volt sok a házukig, de úgy éreztem nem bírom tovább.

Leállítottam a kocsit valahol az út szélén és csak sírtam. Nem is tudom mennyi idő telhetett el, de gondolkodni is képtelen voltam. Teljesen összeomlottam, és semmi mást nem akartam csak eltűnni a föld felszínéről, vagy akármi mást csak ne érezni ezt a fájdalmat amit anyám szavai okoztak.

Annyira elvakított a fájdalom, hogy nem is tudom mennyi idővel később már csak arra lettem figyelmes, vagyis homályosan érzékeltem, hogy valaki a nevemen szólít majd valaki a karjába vesz és egy másik kocsiba tesz át.

- Hercegnőm mi történet? Ana, kicsim mondj valamit - ismertem fel Christian hangját a fájdalom ködén át, de válaszolni nemtudtam.

Egy dolognak tudtam most csupán örülni. Hogy Christian van itt velem. Egyetlen dolog tudott megnyugtatni most. Már ha ez lehetséges. A közelsége. Hogy a karjaiban tartott.

Nemsokkal később érzékeltem, hogy ismét a karjaiba vesz és annyit láttam, hogy megérkeztünk a szülei házához.

- Istenem fiam, mi történt? Ana kicsim mi a baj? - hallottam valahonnan Grace aggódó hangját, de engem elnyelt a sötétség . . . . . .

 Ennyi lett volna. Először is köszönöm a komikat az első fejezethez és a pipákat is <3 .Nagyon örülök, hogy tetszik nektek a történet :) Remélem ez sem lett olyan rossz. Köszönöm Nektek még egyszer és ehhez jó olvasást :)