5. - Színjáték, avagy mégsem?

5. -Színjáték, avagy mégsem?

~Anastasia~

Egy röpke pillanatra ugyan de elöntött a pánik ahogy anyám először döbbent majd szikrákat szóró szemébe néztem. De csupán egy pillanatra. Majd újra a fülemben csengtek anyám szavai amik erőt adtak és eldöntöttem, hogy ez a nő soha többé nem fog félelmet kelteni bennem. Sem szorongást, boldogtalanságot. Semmit.

Ugyanúgy fogok viselkedni vele ahogy ő velem. És cseppet sem fog érdekelni. Ha ő így akkor én is - döntöttem el.

Noha fogalmam sincs mi váltott ilyen reakciót ki belőle. Igaz igencsak érdekes szituációban láthat. Christian Greyjel. És én még mindig itt állok az ő köntösében. Nemtudom, hogy ez miatt vet ilyen gyilkos pillantásokat ránk - bár ennek az okát tényleg nem érteném - vagy azért mert eddig próbált elérni de nem sikerült neki. Igaz egyikre sem voltam kíváncsi. Ebben a pillanatban csupán egy dolgot akartam. És nem is ismertem magamra mikor ezek a gondoltok megfogalmazódtak bennem. Mintha belém bújt volna az ördög. Akinek nagyon is tetszett anyám dühös, mérges arc kifejezése. És aki erre rá akart tenni még egy lapáttal.

Nem messze álltam Christiantól míg anyám még mindig az ajtóban állt. Ekkor vette át a hatalmat a testem felett az a bizonyos ördög és akaratlanul is olyan dolgok csúsztak ki a számom, hogy még magam is meglepődtem.

- Hagyjuk a lakást Christian. Ha még mindig áll az ajánlatod és nem zavarlak akkor jó lesz nekem itt nálad - mosolyogtam - na jó lehet egy kicsit ördögien - Christianra.

Akinek mintha először le sem esett volna amit mondtam, csak ő is döbbenten nézett rám majd összeszedte magát.

- Persze, hogy áll. Tudod, hogy te sosem zavarsz. Átküldöm Taylort a dolgaidért - mosolygott vissza rám és valamiért úgy éreztem ő is örül, hogy egy kicsit visszavághat anyámnak.

Egy pillantást vetettem az anyámra és rájöttem, hogy ha gáz is de egy kis örömmel töltött el, hogy sikerült felbosszantanom. És, hogy ez ellen semmit sem tehet.

- Anastasia szeretnék beszélni veled - találta meg a hangját anyám ami ugyanolyan kimért volt mint mindig amikor velem beszélt.

- Nincs miről beszélnünk. És el is késünk a munkából - intéztem ezt Christian felé - majd szó nélkül elhagytam a szobát. Szándékosan nem a vendégszobába mentem be. Tudtam, hogy ezzel is csak bosszanthatom és ha kicsinyes dolog is de jól esett.

Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó levettem Christian köntösét és mivel egyáltalán hallani sem akartam, hogy miről beszélnek inkább birtokba vettem Christian zuhanyzóját.

Ami rögtön két okból sem volt jó ötlet. Kapásból az egyik, hogy rögtön a tegnap este képei vetültek a szemem elé és úrrá lettek rajtam az érzések amiket a Christiannal töltött zuhanyzói percek alatt éreztem. Azóta még időm sem volt erre gondolni. Most azonban csak úgy száguldottak a gondolataim amiknek hiába próbáltam gátat szabni.

Mintha újra átéltem volna a pillanatokat a karjaiban, csókjainak mámorító ízét miközben a forró víz végigcsurgott a testemen. Istenem mibe keveredtem?

Ahogy próbáltam ezeknek az őrjítő pillanatoknak az emlékét is kiverni a fejemből rögtön fejbe kólintott a másik őrültség amit ma elkövettem. Mégpedig amit az imént vágtam anyám képébe. Hogy Christian Greyhez költözzek.

Atya ég!!! Mi a jó fene ütött beléd Ana? És Christianba is? Ő pedig még bele is egyezett. Bár biztos, hogy csak azért mert anyám itt volt. Mi van ha azt gondolja, hogy csak ez miatt mondtam? És tényleg komolyan gondoltam? Vagy csak anyám miatt csúszott ki a számon? De hiszen ő is felajánlotta, hogy jöhetek hozzá. De ebből mi sülne ki?

Egek. Hogy mikbe nem keveredtem. És ekkor jutott eszembe még az esti jelenésünk is. Na az már csak hab volt a tortán. Komolyan kész őrület ez az egész. De mi a fenét csináljak? Jobb lesz ha inkább megnézem azt a lakást. Nem lenne a legjobb ötlet együtt lakni Christiannal. Sőt. Nagyon rossz ötlet lenne.

Milliónyi kusza gondolat és sehogy se tudtam rendbe tenni őket. Inkább kiszálltam a zuhany alól és felöltöztem a Christiantól kapott ruhákba, mert ideje volt bemenni a céghez. Bár megmondom őszintén ennyi mindennel a fejemben nem egészen voltam benne biztos, hogy akármire is használható leszek ma.

Beszóltam az irodába, hogy ma ne várjanak be. Azt nemtudtam, hogy Christian be akar e menni. Csak abban voltam biztos, hogyha anyám elmegy lesz egy két dolog amit tisztáznunk kell.

Addig is míg erre vártam felvettem a telefont és a Grey házat tárcsáztam.

Rögtön kértem is, hogy Miával beszélhessek. Igaz nagyon helyes, aranyos lány és nagyon is kedvelem őt de egyenlőre még arra nem vagyok készen, hogy bárkit is beavassak a Christian Greyjel kapcsolatos dolgaimba. Hiába tudom, hogy ő és Grace is örülnének ha lenne valami köztünk. Ezt elég világosan a tudtomra adták, noha tudom, hogy hiába is várnak ilyesmire. Én sosem voltam a "csak szex" kapcsolatok híve Christiannal ellentétben tehát már csak ezért sem. Igaz azt hiába is tagadnám, hogy a kémia igencsak szépen működik közöttünk. Na jóó inkább ne gondolja erre.

- Itt vagy Ana? - kérdezte csilingelő hangján Mia már ki tudja hanyadjára míg én elkalandoztam.

- Bocsi, igen.

- Merre jártál? Csak nem történt valami Christiannal? - kérdezte és nem tetszett az a huncut hangnem amit használt. Sőt mintha olvasna a gondolataimban.

- Nem dehogy - vágtam rá túlságosan gyorsan is.

- Na persze - vágta rá nevetve.

- Oké tulajdonképpen azért is hívtalak, hogy nincs e kedved csavarogni egyet? Elmehetnénk ebédelni és valami ruhát is kéne néznem estére. Christian Grey menyasszonyaként csak ki kéne néznem valahogy. Gracet is elhívhatnánk - ajánlottam és szerencsére Mía odáig volt az ötletért. Én így két legyet ütöttem egy csapásra. Máris lett egy jó kis programom, és addig sem kérdezősködik. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy fogunk még mi a bátyjáról beszélgetni. Na erre egyenlőre inkább nem gondoltam.

- Remekül hangzik és anya is benne van.

- Már csak egy sofőrt kell keresnünk - mondtam Miának - mikor Christian belépett a szobába.

- Sofőrt? - pillantott rám és persze Mía is hallotta a bátyja hangját.

- Átadnád egy percre Christiant? - kérte.

- Mia az - nyújtottam felé a telefont majd ezek ketten túlságosan is nagy egyetértésben beszélgettek.

Miért érzem én úgy, hogy hiú ábrándokat kergetek mikor arra gondolok, hogy csak egy picit is megszabadulhassak Christiantól és az ő okozta őrült gondolatoktól?

És ahogy letette a telefont be is igazolódtak a sejtéseim. Legnagyobb örömömre.

- Ha kész vagy elmegyünk anyámért és a húgomért. Elvileg sofőrre van szükségetek.

- Mióta is vagy te ilyen segítőkész? Nem mondod komolyan, hogy megint velünk akarsz jönni?

- Csak nem gondolod, hogy kihagyom, hogy három gyönyörű nővel töltsem a napom? - kérdezte az elbűvölő mosolyával amitől rögtön elalélnak a nők. - Netán zavar? - tette hozzá a kérdés egy szexi pillantás kíséretében majd a tekintete egy bizonyos pontra fokuszált az arcomon. Az ajkaimra. Beleharaptam az ajkamba miközben álltam a pillantását. A tekintete elsötétült és mintha a vágyat láttam volna felcsillanni a szemében és tudtam, hogy a zuhanyzós pillanatokra gondolt. Mert én is.

- Jobb ha megyünk hercegnőm. Még a végén olyat teszek amit nem kellene - mondta sokat mondón majd kiment a szobából. Ekkor vettem észre, hogy jó idege levegőt sem vettem. Fújtam egy nagyot és egy pillanatra az ágyára rogytam.

Megőrjít ez a pasi. És még mindig nem tisztáztuk mi is a helyzet a lakás kérdéssel.

És mintha Christian szintén gondolatolvasó lenne akárcsak a húga beszólt a nappaliból.

- Az úton pedig meg kell beszélnünk ezt azt - mondta és addigra már kint is voltam nála.

Nagyon reménykedtem benne, hogy az éjszakai khmmm igencsak forró pillanatokról inkább nem beszélünk. Ellentétben arra nagyon is kíváncsi voltam mi volt anyámmal.

Christian vezetett ismét. Most kivételesen jobban örültem volna még Taylor társaságának. Nem sok kedvem volt kettesben maradni vele. Furcsa dolgokat művelt velem a közelsége. Akaratlanul is azok a bizonyos pillanatok képei peregtek le előttem. El is pirultam a gondoltra.

- Mire gondoltál? - térített vissza a jelenbe Christian hangja miközben elhagytuk az Escalát.

- Semmire - vágtam rá gyorsan és kifelé bámultam az ablakon.

Christian erre sokat sejtetően elmosolyodott és megszólalt. Bár szerencsére egy bizonyos témát kerültünk.

- Szóval akkor a lakás Anastasia. Vagy akkor Taylor hozzám hozza a dolgaid?

- Nemtudtam, hogy ez is tényleg szóba kerülhet - motyogtam halkan még mindig inkább az ablaknak.

- Őszintén engem is megleptél vele. Azt hittem ezt csak anyád kedvéért mondtad. De én mondtam már neked korábban is, hogy jöhetsz hozzám is hercegnőm - fordult felém egy pillanatra mosolyogva.

Hihetetlen de állandóan ez a mosoly. Megőrjít vele.

- Nem akarlak zavarni Christian. Hogy nézne már ki ha együtt laknánk?  Mit szólnának a barátnőid?

- Akkor tisztázzuk is Anastasia - váltott kicsit komolyabb hangra. - Először is nincsenek barátnőim - kezdett bele mire kétkedve néztem rá és tudta is mire gondolok.

- Sose hoztam még nőt a lakásomba Anastasia. Téged és a család nő tagjait leszámítva. Szóval erről ennyit. És nem zavarnál. Barátok vagyunk. Vagy valami ilyesmi nem? És akkor már nem teljesen mindegy, hogy nálam vagy egy emelettel lejjebb laksz? És mióta érdekel téged ki mit gondol?

- Miért téged nem érdekel? Mi lesz ha kiderül, hogy egy nő él veled? A nagy megfoghatatlan Christian Greyjel?

- Sosem érdekelt miket beszélnek rólam. És a menyasszonyom is vagy már nem? - vetett egy irtó dögös mosoly kíséretében egy pillantást rám. Erre én is csak elnevettem magam.

- Különben már anyád is úgy tudja nálam fogsz lakni. Igencsak kitért a hitéből a hírtől.

- Igen. Az anyám. - Ne feledkezzek meg róla - mondtam magamban. - Mit beszéltetek még utána?

- Rendesen kikelt magából a látottakra. Igaz ha kívülálló lennék engem is meglepett volna a látvány. Hogy így látok egy nőt a lakásomban - mosolyodott el. Az utóbbi időben legalábbis ha mellettem volt sokszor láttam mosolyt az arcán. Nem csak az a hideg és komoly üzletember. És tetszett a látvány. A francba. Túlságosan is.

- Nem hallottál semmit?

- Inkább egy forró zuhanyt választottam - mondtam neki immár felé fordulva. Óriási hiba volt. Ahogy rám nézett a tekintete elárulta, hogy erről mi jutott eszébe. Ugyanaz ami nekem is.

- Jó választás volt - bökte ki ismét az útra figyelve és ez igencsak kétértelműen hangzott.

Oké. Inkább ne gondolj erre - mondtam magamnak.

- És mivel szerelted le? - kérdeztem miközben nem mertem rákérdezni, hogy szóba hozták e azt a bizonyos estét.

- Tudod mit? Inkább ne is mondj semmit. Nem akarom elrontani a napom.

- Ne foglalkozz vele Anastasia. Szerintem ő is tudja, hogy jobb ha most békén hagy téged. Sőt. Én is ezt javasoltam neki. Valamint nagyon jól tudja, hogy nem tűröm, hogy ő vagy akárki más még egyszer bántson téged - érkezett a komoly válasz de ezúttal nem nézett rám. Mégis tudtam, hogy nagyon is komolyan gondolja. És hálás voltam ezekért a szavakért. Jól esett a tudat, hogy számíthatok Christianra. Ugyanakkor volt bennem egy kis félsz is. Ezt meg is osztottam vele.

- És most ugyan meddig Christian?

- Mit meddig?

- Mikor lesz az mint régen? Hogy úgymond "eltűnsz az életemből"? - nagyon is tudta mire gondoltam. Láttam a szemében.

Pont ekkor értünk a szülei házához és állította le a kocsit.

- Hidd el jobb lenne ha eltűnnék. Csak hogy képtelen vagyok rá - mondta majd fa képnél hagyott ezzel a mondattal.

Mia boldog mosollyal az arcán fogadott minket ugyanakkor egy kis, na jó nagyon sok kíváncsiság csillogott a szemében. Grace is elénk jött.

- Nem lenne jobb ha csak ti mennétek lányok? Fiatalok vagytok, ez már nem nekem való.

- Ugyan már anya. Ne beszélj bolondságokat. Te is jössz velünk - puszilta meg Gracet Mia majd mindenki Christian felé fordult.

- Jól tudom, hogy te is velünk tartasz kicsim? - fordult Christianhoz.

- Igen anya - válaszolta Grace pedig csak mosolygott.

- Akkor ha gondoljátok indulhatunk - mondta Mía majd ahogy indultunk volna megjött Taylor. Az emeletről pedig Elliot csörtetett le.

Pont akkorra, hogy a lényeget hallja.

- Taylor Anastasia dolgait vidd át hozzám. - mondott ennyit Christian és pont elég volt.

Mia és Grace csak összenéztek de egy szót sem szóltak. Igaz a mosolyuk mindent elárult. Remek. Elliot azonban persze nem hagyhatta szó nélkül.

- Mi történt veled tesó? Már össze is költöztök? Mi lett a lakással tegnap, hogy a kis Ana inkább hozzád költözik? KI gondolta volna? A nagy Christian Grey összeköltözik egy nővel.

- Befognád végre a bagó lesőd? - szólt rá Christian de Elliot csak vigyorgott a tőle megszokott módon.

- Hová mentek? Jöjjek én is? - kérdezte Elliot.

- Inkább ne. - vágta rá Christian.

- Ne legyél már ilyen tesó. De oké amúgy is dolgom van - mondta Elliot majd odajött egy ölelésre és egy puszira.

- Azért jól jársz ezzel a lököttel. Jó pillanataiban rendes egy pasi. Igyekszik - súgta Elliot a fülembe majd egy egy puszit adott a húgának és az édesanyjának is és elindultunk.

Persze ismét én kerültem előre Christian mellé.

- Mit mondott neked ez a jómadár?

- Semmi érdekeset - válaszoltam és Christian nem is faggatott tovább. Inkább csendben is volt míg a lányokkal beszélgettünk.

Egy bevásárló központba vitt bennünket. Ahol hála Miának egy igencsak fárasztó délelőttön estünk túl. Egyik üzletből a másikba. Ahhoz képest Christian remekül bírta. Igaz egyszer valami fontosra hivatkozva eltűnt egy kis időre de mire végeztünk vissza is tért.

Közben sikerült egy jó kis ruhát beszerezni estére, megvolt a fodrász, egy kis kényeztetés magunknak pedikűr, manikűr.

Christian pedig befutott mire ebédelni akartunk menni. Sőt ő volt az aki egy nagyon jó kis helyre vitt el bennünket. Kellemesen telt el az idő nagyon élveztem a társaságukat és jó volt kikapcsolni egy kicsit. Igaz ebéd után Christian egy fontos hívás miatt elnézést kért és egy kicsit magunkra hagyott bennünket ismét. Ettől a pillanattól féltem. A lányok ekkor csaptak le rám.

- Mi történt Ana? Tényleg Christianhoz költözöl?

Tudtam, hogy úgysem szabadulok így többé kevésbé elmondtam a lényeget. Kezdve anyám látogatásával. Véletlenül pedig kicsúszott a számon, hogy milyen helyzetben - Christian köntösében - bukkant fel anyám.

- Mondtam én, hogy jó hatással vagy a fiamra. Régen nem, sőt talán még sosem láttam ilyennek. Ennyit mosolyogni és végre mintha élne. Nem csak állandóan a munka. Örülök, hogy jól megértitek egymást.

- Bár lehet, hogy nem éppen volt a legjobb ötlet hozzá költözni - csúszott ki a számom mire kérdőn néztek rám.

- Valahogy mindig lesz kicsim - mondta Grace. - Ha már így alakult ne foglalkozz semmivel. Örülök, hogy ismét jól kijöttök mint régen. Tudod, hogy én a többnek is örülnék és látom, hogy néz rád a fiam. És te is rá. Lehet, hogy hamarosan nem csak szín játék lesz ez a menyasszony dolog? - kérdezte Grace miközben láttam rajta, hogy mennyire boldoggá tenné a tény. Engem pillanatnyilag csak megrémít. Ugyanakkor erre az utolsó mondatára el is pirultam és inkább nem válaszoltam.

Christian pont ekkor tért vissza hozzánk.

- Mi történt? - kérdezte mikor rám pillantva látta az arcom.

- Semmi. Csak amolyan női dolgokról beszélgettünk - feleltem, és valahogy biztos voltam benne, hogy sejti miszerint Ő és Én voltunk a téma.

- Míg nem kell mennünk maradhatunk anyáéknál is ha gondolod - fordult hozzám.

- Az remek lenne fiam. Szerintem lassan apád is hazaér. Örülne nektek. Majd tőlünk elmentek Andresékhez - javasolta Grace.

- Akkor legyen így - értettem egyet majd egy jó kis nap után ismét a Grey ház felé tartottunk.

Ahogy megérkeztünk birtokba vettük a nappalit legalábbis mi lányok és Elliot, Christian pedig elvonult a dolgozó szobába az apjával. Jó társaságban szinte pillanatok alatt eltelt a nap.

Mia este felajánlotta, hogy segít elkészülni a vacsorához. Christiannak mivel itt is voltak még cuccai semeddig nem tartott átöltözni.

Sőt végül Mia volt aki felöltöztetett. Nem szó szerint, csak ő választotta ki a ruháim. Egy szürke szoknya mellett döntött egy csodás kék felsővel ami a mell részénél hmm igencsak kivágott volt. Egy magas szárú csizmát adott rám mellé. De összességében nagyon tetszett amikor a tükör elé állított. Persze Grace is velünk volt.

- A bátyám kész lesz ettől a cucctól - vigyorodott el Mia de mire erre valamit válaszoltam volna már kifelé terelt az ajtón így esélyem sem maradt. Grace is csak mosolygott a dolgon én pedig már kezdtem bánni, hogy hagytam neki, hogy ezt a felsőt adja rám.

Ugyanakkor igaza is volt.

Christian indulásra készen a lépcső alján várt. Carrick és Elliot társaságában persze.

Amikor felnézett rám akkor volt az a pillanat amikor azt kérdeztem magamtól, hogy miért is kell így néznie rám? Szinte perzselt a tekintete. Teljesen megbabonázott. Nem mellesleg tetszett ahogy nézett. Bár, ki tudja lehet, hogy minden nőre így néz.

Oké. Ne gondolj erre. Most te vagy itt vele - mondtam magamnak, és ha már így alakult akkor úgy döntöttem ki fogom élvezni az estét.

- Gyönyörű vagy - szólalt meg Christian rekedtes hangon amikor leértem. A pillantása továbbra is a vágy tüzétől égetett. Akaratlanul is eszembe juttatta a pillanatokat a zuhanyzóban. A csókjait. Egy pillanatra a szemeiről az ajkaira tévedt a pillantásom.

A mocsok pedig ezt sem hagyta figyelmen kívül. Naná, hogy feltűnt neki. Nem hiába ült ki az arcára a csábító ugyanakkor önelégült mosolya. Nagyon jól tudtam, hogy ő is erre gondol.

Christian mellém lépett és felém nyújtotta a karját. És még kiderül, hogy igazi úriember.

Belé karoltam ő pedig kihasználta, hogy közelebb került hozzám és a fülembe suttogott.

- Csak nem szeretnél egy kis repetát?  - suttogta és rögtön tudtam mire gondolt. Nem hiába pirultam el. Még egy érett paradicsom is megirigyelte volna a színem.

A többiek persze nagyon el voltak foglalva, vagy legalábbis úgy tettek. Egyedül Mia volt az aki nem titkoltan minket nézett és csak vigyorgott, hogy milyen állapotba képes hozni a bátyja. Utáltam ezért Christiant. Főleg, így a családja előtt.

Na ezt még kamatostul kapod ma vissza - mosolyogtam rá egy ördögi mosollyal ami nem jellemző rám, de ő ezt is képes kihozni belőlem.

Erre egy kérdő pillantást vetett rám. Majd megtudod még Christian Grey - mondtam magamban, majd elköszöntünk a családjától és a kocsihoz mentünk.

Ahogy kiléptünk a ház elé ott állt Christian kocsija. Azonban nem nagyon akart beszállni. Valamiért tétovázott. Odalépett elém de fogalmam sem volt mit akar, ugyanakkor mintha zavarban lett volna. Nem éppen jellemző Christianra.

Odajött elém és elővarázsolt egy kis dobozkát a zsebéből. Ahogy a kinti lámpák fényében megláttam a dobozon a Tiffany feliratot elfogott a pánik.

Ekkor nézett végre a szemembe és már értettem is a zavarát.

Kinyitotta a dobozt amivel gondoskodott róla, hogy biztos képtelen legyek megszólalni. A legszebb gyűrű volt benne amit valaha láttam. Ráadásul nem is akármilyen. Eljegyzési gyűrű. Pont amilyenről minden lány álmodik. Legalábbis én. Egy csodaszép gyémánttal a közepén. Nem az az óriási darab, hanem pont tökéletes. Ezek után még inkább zavarban voltam mint ő. De végre megszólalt.

- Ha már így alakult akkor legyünk hitelesek. Végül is Andres éppen gyűrű vásárlás közben kapott rajta minket - pillantott rám egy mosollyal.

- Ezért komolyan képes voltál még egy gyűrűt venni? Christian te megőrültél.

- A menyasszonyomnak ez a legkevesebb. Remélem jó lesz. Vagy ha nem tetszik nézhetünk másikat - mondta és egy pillanatra tényleg úgy éreztem magam mint az lennék neki. A menyasszonya. Furcsa érzések lettek úrrá rajtam amiket nemtudtam hová tenni. A legerősebb talán a vágyakozás volt. Valami olyasmi után amiről tudom, hogy sosem válhat valóra. Legalábbis nem ezzel a férfival. Ez vele csak egy játék. - emlékeztettem magam.

- Ez gyönyörű Christian - néztem fel rá egy őszinte mosollyal és az övéből tudtam, hogy végre megnyugodott és hisz nekem. Ugyanakkor még mindig volt egy kis feszültség maga a helyzet miatt. Hiszen ma este el kell játszanunk a szerelmeseket. Egy nőnek ugyan nem nehéz feladat ez főleg ha ezzel a férfival kell tennie, de az ő nevében már nem nyilatkozhattam.  - Biztos, hogy annak a nőnek is tetszeni fog, akinek majd tényleg ezt, egy ilyen gyűrűt adsz. És nem csak egy szín játék miatt. Szerencsés nő lesz - tettem hozzá és ahogy kicsúszott a számot meg is bántam.

A fenébe is. Ennek a gondolatára összeszorult a gyomrom, és el sem akartam, el se mertem képzelni, hogy Christian valaki másnak adja ezt a gyűrűt. Már a gondolat is fájt.

A francba Ana ebben jól benne vagy.

Christian ezután kivette az ékszert a dobozból és a kezemért nyúlt. Biztos érezte a remegésem miközben az ujjamra húzta a gyűrűt idekint a házuk előtt.

Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna még romantikus is lett volna a dolog. Ugyan, kit akarok én becsapni? Ez mindennek ellenére így is az. És ahogy ott csillogott ez a csodaszép ékszer az ujjamon amit nem mástól mint Christian Greytől kaptam elfogott a sírhatnék. A régi emlékek, és azok amiket azóta éltünk át együtt, hogy hazajöttem. Az érzések amiket akkor fiatal kis csitriként már akkor olyan erősen éreztem iránta ismét előbújtak a szívem azon rejtet zugából ahová száműztem amikor elutaztam innen.

Miért kell ismét ezt tegye velem? Akármennyire is próbálom nemtudom csak játékként felfogni ezt.

Pedig ezt kell tenned Ana különben szenvedni fogsz miatt. Megint. Ezt pedig eszemben sincs még egyszer. Ahogy neki megy a játék nekem is fog. Egy este az egész. Annyit csak kibírok - gondoltam magamban és ekkor még nem is sejtettem, hogy ennek koránt sincs vége . . . .

Ahogy Christian szemébe néztem ő szokás szerint megint visszahúzódott a páncéljába ami mögé jól elrejti az érzéseit.

- Mehetünk? - kérdezte ezután mintha mi sem történt volna.

Igen. Ezt az estét kibírom. Ha neki megy, nekem miért ne menne?

- Essünk túl rajta - próbáltam könnyedén válaszolni.

Ismét Christian vezetett.

- Mostanában állandóan te vezetsz. Előtte mindenhová Taylor vitt - néztem rá ahogy elindultunk.

- Honnan tudod hová ki vitt? - kérdezte majd tudta is a választ. - Mia. - mondta a húga nevét mosolyogva ugyanakkor kissé neheztelően amiért a testvére előszeretettel árul el dolgokat róla.

- Remek információ forrás - mondtam neki nevetve.

Ezen ő elmosolyodott majd ismét a komoly Christian ült mellettem.

Az út nem volt hosszú ugyanis Andres és a családja nem lakott messze Greyéktől. Ők is egy hasonló csodás villában éltek. Nem meglepő módon.

Christiannal ezután csendben voltunk, csak valami kellemes zene szólt. Azonban amikor megérkeztünk és leparkoltunk már ki is lépett Andres.

Mielőtt Christian kiszállt nem bírta ki, hogy ismét ne az övé legyen az utolsó szó. Visszatérve a korábbiakra egy számomra kissé sokkoló választ kaptam.

- Szeretek veled kettesben lenni - mondta a kérdésemre miszerint miért ő vezet Taylor helyett. Majd fa képnél hagyott ezzel a kijelentéssel. Kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.

- De jó, hogy itt vagytok - üdvözölt bennünket Andres majd bekísért bennünk a házba.

- Örülök, hogy újra látom Anastasia kedves.

- Maradjunk az Anánál. Én is örülök.

- Gyertek bejjebb a lányok már nagyon várták, hogy megérkezzetek - mondta Andres és kérdőn pillantottam a lányok hallatán Christianra. Ő csak elmosolyodott majd megfogta a kezem és Andres után mentünk a nappaliba.

Néhány pillanatig én még mindig az érintését próbáltam feldolgozni. Hogy milyen hatással van. Hogy miért tűnik olyan természetesnek?

Ahogy viszont beléptünk az ajtón és már tudtam miért beszélt Andres többes számban. És nem kicsit lepődtem meg. Christian elengedte a kezem és csöpp kislány rohadt felé egy hatalmas mosollyal az arcán.

Talán öt, hat évesnek saccolnom a kislányt. Néhány pillanatig csak lestem.

- Christian bácsi. De jó, hogy jöttél - ölelte meg a kislány Christiant aki viszonozta is az ölelést és megpörgette a levegőben a kislányt ahogy a karjaiba kapta.

Komolyan alig akartam hinni a szememnek. Hihetetlen. Ez a férfi mennyi meglepetést tud még okozni nekem?

És miért gyanítom, hogy ezt az oldalát szerintem még a saját családja sem ismeri?

- Kicsim, hagyd egy kicsit Christiant. És látod, hogy nem egyedül jött - szólt a kislányra egy asszony aki szintén gyönyörű volt. Szintén olyan korúnak saccoltam mint Andrest a Tiffanynál. És ahogy Andres mellé állt és nézte őt tudtam, hogy ő lesz a felesége. Kizárásos alapon.

Ahogy az édesanyja rászólt a lánykára Christian letette őt és rögtön felém fordult.

- Ő a szerelmed Christian bácsi? Mint apunak anyu? - kérdezte tündérien mire tőlem csak egy mosolyra futotta és szerintem el is pirultam.

- Igen kislány - válaszolta Christian egyszerűen majd visszalépett hozzám és átkarolva a derekam magához vont.

Térj már észhez Ana. Játssz. Még a végén lebuktok.

- És ti ki vagy csillagom? Nagyon szép kislány vagy - guggoltam le hozzá.

- Natie vagyok. És te is nagyon szép vagy.

- Köszönöm.

- A lányunkat akkor már ismered Ana. Ő pedig a feleségem Suzanne - mutatott be bennünket egymásnak Andres.

- Nagyon örülök Ana. Christian pedig ne haragudj Natie miatt. Csak már régen jártál nálunk. - Kicsim te meg ne támadd így le a vendégeinket - fordult Suzanne Natie felé.

- Ugyan semmi baj. Nagyon tündéri kislány. Christian nem is mesélt róla. - fordultam az említett felé.

- Ezt a kis tündért megismerni kell. De tényleg említhettem volna.

- Üljetek le. Hozhatok valamit inni? - kérdezte Suzanne.

- Én csak egy kis pohárral kérek. Vezetek - mondta Christian majd felém fordult. Én szintén azt kértem.

Kaptunk egy egy pohár italt majd ezek társaságában leültünk a nappaliban. Egy ismerkedős estének fantasztikus volt. Legalábbis nekem, hisz ahogy láttam Christian gyakori vendég itt. És hogy nem csak üzletelnek hanem barátok is Andressel.

Volt szó munkáról is, de sajnos Andres és Suzanne inkább ránk voltak kíváncsiak. A kis Natie a szülei között ült le.

- Alig akartam elhinni mikor Andres mesélte hol találkoztatok. Igaz jó ideje nem jártál nálunk Christian. És láthatjuk azt a bizonyos Tiffanyt? - nézett ránk mosolyogva Suzanne.

Christian és én természetesen egymás mellé ültünk le, nagyon is közel egymáshoz.

Suzanne felé nyújtottam a kezem aki rögtön ámult is  a gyűrűm láttán.

- Ejha ez aztán gyönyörű. Gratulálok nektek. Nagyon szép pár vagytok.

- Köszönjük - válaszoltam elpirulva és már ösztönösen Christianhoz bújtam. Ő pedig rögtön karjával átfonta a derekamat és magához ölelt.

A fenébe is. Túlságosan jó érzés volt.

- Gratulálok barátom. Meg kell mondjam megleptél. Ne haragudj de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt gratulálhatok neked. - mondta Andres és szerintem anélkül, hogy kimondtuk volna mindenki tudta, hogy arra gondolt, hogy sose gondolták volna, hogy Christian Grey kiköt egy nő mellett.

Hozzáteszem én még mindig nem hiszem. Hiszen ez csak egy színjáték.

- Bár ha a csodaszép menyasszonyod nézzük senki sem csodálkozik ezen. Ki akarna egy ilyen nőt elengedni?

- Ahogy mondod Andres. Egy ilyen nőt minden épeszű férfi csak megtartani igyekszik - válaszolta Christian és ez túlságosan is élethűen hangzott a szájából. Azt sajnáltam csupán ebben a pillanatban, hogy a karjaiban voltam és nem láthattam a tekintetét. Kíváncsi lettem volna rá mit árul el.

Ezután a két férfi egy picit csak elvonult a munka miatt így egyedül maradtunk mi lányok.

A kis Natie odajött mellém és az ölembe akart ülni. Nagyon aranyos, közvetlen kislány. Tényleg bárkit képes levenni a lábáról. Még Christiant is sikerült neki.

Azért ez hihetetlen látvány volt a számomra. Annyira igyekszik mindenkitől érzelmivel távol maradni, és ha szeret is valakit nem kimutatni azt. De valahogy ha ez hülyén hangzik is akárhányszor mellette vagyok és van még a közelünkben valaki, akár a családja akár most Andresék mégis lehull a keménység álarca ami mögé rejti az érzelmeit is végre kimutatja őket. Tényleg furcsa volt amikor Mia néha említette, hogy milyen Christian. Mert mellettem soha nem volt olyan. Mintha ők és én két teljesen más embert ismernénk. Néha kezdem érteni mire gondolt Grace amikor azt mondta mennyire örül, hogy visszajöttem és, hogy milyen hatással vagyok a fiára.

Tényleg így lenne?

Vagy csak én akarom bebeszélni magamnak, hogy lehetek különleges ennek a férfinak? Hogy talán kezd úgy tekinteni rám ahogy régen szerettem volna?

Elég Ana. Nem ez a megfelelő idő, hogy ezen töprengj. De ha egyszer annyira zavaros minden a fejemben? Miért érzem úgy, hogy ez a férfi fog az őrületbe kergetni?

- Nagyon szép vagy Ana. Christian bácsi is imád téged. Pont úgy néz rád mi a papi a mamára. Olyan szerelmesen - mondta egyszer csak Natie én pedig hirtelen nemtudtam mit mondjak.

Igen. Lehet. - gondoltam. - Ezek szerint jó színészek vagyunk.

- Ez így van Ana. Hihetetlen Christiant ilyennek látni. Ne haragudj nem megbántani akarlak, de ismerjük már egy ideje nagyon jó barátja a családunknak és na jó mindenki tudja, hogy Christian nem az a fajta aki komolyan vette a nőket, pláne nem házasság? Nem is gondoltam volna, hogy lehet őt és ezt a dolgot valaha két lapon említeni. Fantasztikus így látni őt. Ahogy rád néz drágám, lerí róla, hogy imád téged. Szerintem még mióta ismerem - aminek már jó ideje - sosem láttam ennyit mosolyogni, ennyire felszabadultnak kedvesem. Nagyon jó hatással vagy rá. És Christian megérdemli, hogy boldog legyen. Ahogy látom melletted az lesz. Elég azt is látni te, hogy nézel rá. Látszik mennyire fontos neked.

- Igen. Tényleg fontos nekem. Mindig is az volt - mondtam ki mielőtt jól meggondolhattam volna.

Ekkor hallottunk egy kis zajt a lépcső felől és odapillantva Christian tekintete ejtett rabul. Atyám. Mióta állhat ott? Ahogy a tekintete összefonódott az enyémmel rögtön tudtam, hogy hallotta ezt a mondatom.

Majd a pillantása az ölemben ülő kislányra esett.

- Ugye milyen jól áll neki barátom? - ekkor ért Christian mellé Andres is és látta az ölemben ülő kislányát.

Kicsit sem volt egyértelmű a célzás. Még a végén nem elég az eljegyzés, már az is jön, hogy milyen jól állna nekünk a gyerek?

Ebben aztán jól benne vagyunk Christian Grey.

- Menjünk át, kész a vacsora - mondta Suzanne és átmentünk az ebédlőbe.

A kis Natie mindenképp Christian bácsi mellé akart ülni.

A fantasztikus vacsora után, még finomabb desszert mellett még többet beszélgettünk, és már már úgy éreztem mintha Andresékat már én is vagy ezer éve ismerném. Jó társaságban pillanatok alatt elrepült az idő.

Natie végül kisajátította Christiant. Miközben pedig Andressel és Suzannenal beszélgettünk mindenféléről néha nem bírtam ki a kettősüket néztem. Christian Grey és egy kislány. Furcsa, ugyanakkor fantasztikus látvány. Ahogy ezzel a kislánnyal viselkedett. Noha néha úgy tűnt vele is próbál úgymond komoly lenni, aki megpróbálja elrejteni, hogy igenis tud szeretni Natienak ezt a kemény páncélt pillanatok alatt sikerült eltörnie. Neki senki nemtudott ellenállni.

Nem csoda, hogy nekem is egyre nehezebb ellenállni. Hiába tudom,hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. De ha még egy ilyen pici lányt is levesz a lábáról?

A vacsora után visszamentünk még beszélgetni a nappaliba. Egy időre magukra hagytuk a fiúkat és Natiet aki nem akart eljönni Christian mellől. Suzanne körbevezetett a házban.

- Gyönyörű ez a ház.

- Köszönjük. Remélem most már sűrűbben látunk majd itt titeket. Összejöhetnénk néha. - mondta Suzanne mikor éppen visszaértünk a nappaliba.

- Nagyon jól hangzik - vettem észre hirtelen, hogy ezt nagyon is őszintén mondtam ki.

- És te hol laksz Ana? Visszaköltözzél édesanyádhoz? Ezer éve nem láttuk Elenát.

Anyámat említve egy pillanatra úrrá lett rajtam a fájdalom. Christian talán láthatta is, mert felállt és odalépett hozzám. A következő pillanatra pedig már a karjaiba zárt.

- Ana hozzám költözött. Igaz hercegnőm?

- Igen szívem - válaszoltam mosolyogva és még jobban hozzá bújtam.

Ha már így alakult akkor legalább élvezzem ki.

-  Christian bácsi te is megszoktad puszilni Anát?

- Biztosan kicsim. Mert ő is annyira szereti Anát mint én a mamit - mondta neki Andres, de a kislánynak nem volt elég ennyi.

Christian ekkor úgy fordított a karjaiba, hogy szemben legyek vele. Ugyanakkor karjai továbbra is szorosan öleltek. Kérdőn felvonta a szemöldökét és az ajkán megjelent az a szexi mosoly aminek valószínű nincs a földön olyan nő aki ellen tudna állni.

Ekkor eszembe jutott az otthoni pillanat amikor azt a bizonyos "kérek e repetát" dolgot suttogta a fülembe. És az is eszembe villant mire is gondoltam ekkor.

A következő pillanatban pedig kicsit meglepve őt megcsókoltam. Egy röpke pillanatra habozott majd viszonozta a csókom. De még milyen csókot. Egek. Már ekkor tudtam, hogy végem.

Mivel közönségünk volt, csak egy kis csók volt, ugyanakkor még annál jobb. Lassú, ugyanakkor szenvedélyes. Ahogy megcsókoltam úgy voltam vele enyém végre az utolsó szó, de ahogy az ajkaink találkoztam nagyon jól tudtam, hogy ismét ő irányít.

Teljesen megadtam magam neki. Kicsit bántam is, hogy nem egyedül vagyunk mert akkor talán többet kaphattam volna ebből a mámorító csókból. Szinte fájt elszakadni tőle. Mégis muszáj volt.

Ahogy elváltunk egymástól Christian önelégült és szexi mosolyával fordult  a többiek felé.

- Nagyon szerencsés lány vagy Ana - jött oda elém a kis Natie mikor még Christian karjaiban voltam ugyanakkor még szédültem a csókjától.

- Miért kicsim? - guggoltam le, hogy egy vonalban legyen az arcunk a kislánnyal.

- Ha nagy leszek akkor én is ilyen férjet akarok mint Christian bácsi. Meg a papa. Nagyon szeret téged és te is őt ugye? - kérdezte a kislány a többiek pedig már mosolyogtak rajta.

Hihetetlen, hogy milyen okosan már ilyen fiatalon.

Mégis miközben a szülei nevettek rajta nekem választ kellett adnom arra a kérdésre.

De hiszen mit is felelhettem volna erre?

- Persze kicsim. Biztos ha nagy leszel neked is lesz egy ilyen jóképű herceged - mondtam Natienak.

- Valamikor eljöttök velem vásárolni? Anyuék megígérték, hogy valamikor elvisznek.

- Tudod kicsim, hogy a mami elutazik pár napra a héten. Én pedig dolgozok. És a vásárlás olyan lányos dolog.

- Akkor elvisztek ti  Christian bácsi? Ana? - fordult felénk Natie édesen, nagy barba szemeivel. Ugyan ki tudna egy gyereknek ellent mondani?

- Nekem belefér. Már csak Anát kell rávenned. Akár a húgomat is elvihetnénk. Ő aztán imád vásárolni - vetette fel Christian.

Mi a fenét művel? Így ennek sosem lesz vége. A francba. Akarom én egyáltalán, hogy vége legyen?

- Kicsim, ne zaklasd Anáéket. Biztos nagyon elfoglaltak. Ha hazajöttem akkor elmegyünk. Megígértem nem?

- Ugyan, hagyd Suzanne. Nagyon szívesen elvisszük. Nem fáradtság. Tündéri egy kislány. És okos is. Tudja, hogy senki nem tud ellent mondani neki.

- Ez igaz - mosolygott Andres.

- De csak ha tényleg nem baj.

- Ugyan dehogy - mondtam.

- Holnap felhívlak és megbeszéljük. Mikor utazol? - fordult Christian Suzanne felé.

- Már reggel. Lesz egy bemutatóm New Yorkban.

- Bemutató?

- Ruhákat tervezek - mondta Suzanne.

- Azt hiszem lenne még miről beszélgetnünk - mosolyogtam rá.

- Remélem lesz is ha hazajöttem - érkezett a válasz Suzannetól.

- Mindenképpen - mondtam neki.

- Rendben. Akkor holnap felhívlak Andres, hogy mikor jövünk a kis rosszcsontért.

- Nem is vagyok rosszcsont - próbálta tettetni a durcást a kis Natie.

- Akkor ölelést sem kapok? - kérdezte tőle Christian és Natie máris a karjaiban csüngött.

- Köszönünk mindent. Nagyon jól éreztük magunkat - köszöntem el Andreséktől.

- Mi örülünk, hogy itt voltatok. És még egyszer gratulálunk nektek.

Miután mindenki elköszönt mindenkitől kocsiba szálltunk és elindultunk az Escalába.

Hála ennek a fantasztikus estének el is feledkeztem egy pillanatra, hogy már Christiannal élek. Erre a gondolatra úrrá lett rajtam a félelem.

Hazafelé egyikünk sem szólt egy szót sem. Ugyanaz a lágy muzsika töltötte csak be a kocsi hangját. Ugyanakkor sejtettem, hogy fogunk még erről az estéről beszélni. A zene hangjait Christian mobiljának hangja szakította félve.

Nem láttam ki keresi de Christian tekintetében mintha düh villant volna. Valamiért nem szívesen lettem volna a telefonáló helyében.

- Grey. - vette fel és szólt bele dühös, kemény hangon.

Ekkor döbbentem rá, hogy a régi Christian ül mellettem. Vagy az új? Aki ma este volt velem? Már fogalmam sem volt melyik lehet az igazi.

- Most nem érek rá. . . . .  Nem. Mondtam, hogy nem. Ezt megbeszéltük. Ne kezdjük megint. Nagyon jól tudod, hogy már nincs jogod ehhez. . . . . . Oké. Majd felhívlak ahogy lesz időm - mondta keményen Christian majd bontotta a vonalat.

Na ezzel a Christiannal nem szívesen találnám szemben magam.Ugyanakkor kíváncsi is voltam kivel beszélhetett így.

Ezután míg az Escalahoz értünk jóformán csendben voltunk. Fogalmam sem volt mit tartogat még számunkra az este, főleg így kettesben, hogy elvileg már én is itt lakom. Egek, ebbe még belegondolni is rossz. Hogy keveredhettem ebbe?

Ahogy megérkeztünk a ház elé Christian itt állt meg az autóval. Gondolom majd Taylor elviszi a kocsit a garázs részre. Christian leállította a kocsit és rám nézett. Mintha olvasott volna az iménti gondolataimban.

- Csak nem félsz hercegnő? Megbántad már? - kérdezte majd mielőtt válaszolhattam vetett rám egy szexi vigyort és kiszállt a kocsiból.

Utána rögtön az én oldalamon termett és kisegített a kocsiból.

Ez volt az a pillanat amikor kicsit összemosódtak a dolgok. Egyik pillanatban még épphogy kiszálltam a kocsiból, a másikban pedig már egy forró, erős férfi test szorított az autó oldalán. És szemben találtam magam Christian kérdőn és vágyakozó tekintetével.

Valamiért ekkor éreztem, hogy végem van.

Egyre közelebb hajolt miközben karjai kétoldalt a derekamat fogták, teste egyrészt nekipréselt a kocsinak, ugyanakkor szorosan magához is vont. Ajkaival a fülemhez hajolt és suttogva így szólt:

- Nos? Mit mondasz? Ez az igencsak érdekesre sikerült este után drágám. Megbántad, hogy hozzám költöztél? - suttogta és ekkor már a közelsége okozta mámortól gondolkodni is képtelen voltam, hát még összehozni egy épkézláb mondatot.

Így halkan, mert ennyire futotta csak az erőmből egy nemet suttogtam válaszul a kérdésére. Holott azt kellett volna mondanom, hogy igenis hiba volt ebbe belemenni, és hogy azt akkor csak azért mondtam, hogy idegesítsem anyámat.

- Szóval igaz, hogy fontos vagyok neked Anastasia - suttogta hirtelen témát váltva.

Ezek szerint tényleg hallotta mit beszéltünk Suzannenal. Remek.

- Azt tudnod kell, hogy te is fontos vagy nekem hercegnőm. Nagyon is.

- Akkor mi történt régen? - kérdeztem rá remélve, hogy talán végre választ kaphatok.

- Ne rágódjunk a múlton Anastasia. Inkább előre nézzünk.  - válaszolta ismét szinte suttogva a fülembe.

- Mit művelsz Christian? Véget ért a színjáték mára.

- Azt hiszed az a csók csak az volt Ana? Színjáték? Neked az volt? - kérdezte immár a szemembe nézve és tudtam, hogy ha nem is mondom ki tudja, látja a választ. És féltem is kimondani.

- Ez így nem lesz jó. Talán rossz ötlet volt az az egész. Nekünk nem szabad ......... - próbáltam ellenkezni de befejezni sem tudtam a mondatot mert ajkaival hallgattatott el.

Ahogy a szája az enyémhez ért minden kitörlődött a fejemben és nem érdekelt semmi. Pláne nem az, hogy itt állunk az utcán a ház előtt, és a kocsijának döntve csókol ez fantasztikus férfi. Elvesztem a csókjaiban és ebben a pillanatban semmi sem számított . . . . . .