4. - Hideg, majd forró zuhany

4. -Hideg, majd forró zuhany

~Anastasia~

Mielőtt eljöttünk volna a vásárlásból Mía még berángatott egy helyre. A srácok addig megvártak bennünket kint.Néha vetettem egy pillantást feléjük mikor láttam, hogy Christian valakivel telefonon beszél. Nemtudom miért előjött a kíváncsi énem, hogy kivel báj vigyoroghat így.

Ahogy végeztünk Christian hazafelé vitt bennünket. Csak ezúttal Elliot kicsit gonosz volt és engem száműzött előre Christian mellé.

Így nem is láthattam őt annyit, mintha hátul ültem volna.

Basszus Ana miket nem gondolsz? Tiszta elmebaj. Inkább nézd a várost, nézelődj. Csak ne pislogj oldalra - mondta a józanabbik énem.

A bolond gondolatokból ezúttal az én mobilom csengése szakított ki. A szemem is elkerekedett kissé amikor megláttam ki keres. Mit ne mondjak remekül tud időzíteni. És Christian is pont halló távolságon belül. Remek.

És jól is sejtettem a hívás okát.

- Mit szólnál egy holnap esti vacsorához? - érdeklődött kedvesen Anthony.

- A holnapi vacsora nem hangzana rosszul - mosolyodtam el a gondoltra és nem érdekelt Christiant érdekes pillantása.

Pedig nem is tudtam mire készül.

- Tudod, hogy holnap este Andreséknél vacsorázunk kicsim - válaszolta Christian nem is annyira nekem mint inkább Anthonynak igencsak hangosan főleg a mondat utolsó szavát kihangsúlyozva.

- Csak nem Christian Greyjel vagy?

- De igen. - vallottam be és tudtam, hogy mivel Anthony délután nemtudta kiszedni belőlem, hogy mi közöm is Christianhoz előbb utóbb kifogja. És ahogy Christiannak neki sem tetszett, hogy vele "barátkozom".

Csak tudnám néha mi üt ezekbe a pasikba?

- Szóval akkor nem jó a holnap?

- Úgy látszik nem. Ne haragudj. De hétvégére semmi tervem akkor összefuthatnánk.

- Örülnék neki - válaszolta Anthony,majd megbeszéltük,hogy keressük egymást.

Ahogy letettem a telefont morcosan fordultam Christian Grey felé.

- Mi ez a hülyeség a holnap estére? És mi ütött beléd? Már abban sem teljesen vagyok biztos, hogy Mía volt az aki annyira vásárolni akart jönni ma. Pont mikor Anthonyval ebédeltem.

Rá is kérdeztem erre és persze ahogy vártam, hirtelen mindenki nagyon hallgatag lett a kocsiban engem pedig majd szétvetett a méreg.

- A francba Christian, ehhez aztán tényleg semmi közöd.

- Már hogy is ne lenne? Az az alak egy szemétláda. Csak trófeának kell neki egy nő Anastasia.

- Még ha így lenne sem lenne jogod beleszólni. Én se szólok bele kivel és hol lehetsz együtt - mondtam kicsit emeltebb hangon és már meg is bántam, hogy ez kicsúszott a számon mert ezzel adut adtam a kezébe. Naná, hogy ki is használta, hogy visszavághasson.

- Nekem pont az ellenkezője jött le ma reggel kicsim.

- Az nem ugyanaz. Én legalább nem az irodában fektetem le magam egy pasival. Nem úgy mint te és a   nőid. - ezzel betaláltam egy csak szikrázó szemekkel meredt rám,de nem szólt semmit.

- Holnap akkor is el kell mennünk arra a vacsorára - mondta a Christian félem parancsoló hangon - Andresék várnak bennünket és elő kell venned a szép mosolyod ha már ebbe belekeveredtünk drága menyasszonyom - mondta és tudtam, hogy ebben van valami.

Kedves volt a fickó ott a Tiffanynál és ennyire azért nem szúrok ki Christiannal még így sem, hogy ő viszont ahogy tudta szabotálta a találkám Anthonyval. Ezzel kapcsolatban sem tudom, hogy örülnöm kellene e vagy sem, hogy így történt.

Minden más lenne ha még Londonban lennénk, és úgy találkoztunk volna. Akkor talán még komolyabban is számításba venném az Anthony kínálta lehetőséget, de így? Hogy Christian ismét jelen van az életemben? Ráadásul mióta ismét találkoztunk mindig történik velünk valami.

- Oké szívem - mosolyogtam rá jó kislányként.

- Na látjátok megy ez nektek. Bár a veszekedés sem rossz néha. Főleg utána a szex - bökte be Elliot én pedig hálát adtam, hogy sötétedett és nem láthatták, hogy elpirultam.

Neked Ana ilyesmire még csak gondolnod sem szabad. Pláne nem Christian Greyjel a dologban.

Szerencsére nemsokára haza is értünk. Furcsa volt otthonomként gondolni erre a házra, de valami furcsa mód mégis mindig könnyebben ment mint az anyám házára így gondolni.

Bár ha minden jól megy, hamarosan egyedül fogok lakni. És ráadásként Christian közelében.

- Átmehetünk megnézni a lakást ha gondolod - mondta Christian mikor megálltunk a ház előtt.

- Ha már itt vagyunk köszönjünk a szüleidnek utána átmehetünk. És kezdek éhes is lenni.

- Ehetünk nálam. Ha már ott vagyunk - mondta Christian én pedig egy kicsit megrémültem a gondolattól. Hogy nála.

- Hanyadik leszek?

- Hogy érted ezt?

- Akit felcipelsz magadhoz. Igaz engem nem olyan céllal - tettem hozzá és az elsötétült tekintete mintha nagyon is arról árulkodott volna, hogy netán megfordult a fejében ilyesmi.

Hiszen a tiedben is Ana - suttogta az agyam rosszabbik fele, mert a józan részem tudja, hogy nem kellene ilyen dolgok megforduljanak a fejemben.

Éppen a nappali felé sétáltunk ahol a szülőket találtuk mikor Christian válaszolt nekem.

- Csak, hogy tudd a lakásomba még egy nőt sem vittem. Na jó anyát és Míát leszámítva - tette hozzá egy dögös mosoly és kacsintás kíséretében majd a szüleihez lépett.

Mía rögtön elfecsegte mivel is töltöttük a délutánt.

- Te aztán tényleg hatással vagy a fiamra - mondta Grace Christianra pillantva majd vissza rám - ugyanis még az én kedvemért sem jött el velünk soha ha vásárolni akartunk - mondta mosolyogva Grace amin mi is csak nevettünk.

Christian egy puszit adott az édesanyjának aki persze nem volt rá mérges emiatt, inkább örült, hogy kimozdult velünk a nagy és híres, gazdag üzletember.

- Velünk vacsoráztok fiam? - fordult Carrick Christianhoz.

- Ha nem haragszotok ma este elviszem Anastasiát megnézni a lakást, utána nálam eszünk valamit.

- De hogy is kicsim. Örülök neki, ez jó ötlet. - csillant fel a hallottak alapján Grace tekintete.

- Csak hazahoztuk Míáéket és Ana köszönni akart nektek.

- Kaphatok pár percet? Átöltözök és mehetünk - mondtam Christian felé fordulva.

- Persze - érkezett a válasz, majd Mía kapott az alkalmon és velem jött ahogy Grace is. A fiúk pedig a nappaliban maradtak.

Rögtön az én szobámba mentünk ahol Mía és én is megmutogattuk miket vettünk, majd beszélgettünk kicsit miközben gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Örültem, hogy végre levehettem a komolyabbnak mutató úgymond munkaruhát és valami kényelmesebbe bújhattam. Na azért annyira elhanyagolni sem akartam magam. Hiszen, hogy néznék ki a mindig jól öltözött és szexi Christian Grey mellett?

Sőt ha már Mía itt volt ő válogatta nekem össze a ruhákat. Közben pedig sejtelmesen mosolygott.

Volt sejtésem miért is.

És el is mesélt, hogy holnap hová megyünk este Christiannal.

- Kíváncsi leszek mi sül ki ebből. Ne haragudj kicsim, de örülnék ha láthatnám azt az estét - mosolygott rám Grace.

- Örülök, hogy visszajöttél és ha csak egy kis időre is itt vagy nálunk. Főleg a fiam miatt. Szerintem az utóbbi években nem volt ennyit itthon mint mióta te itt laksz. Köszönöm drágám - ölelt meg Grace.

- Ugyan. Nekem ehhez semmi közöm.

- Ó több is van mint hinnéd kicsim - vette fel ő is a hasonló mosolyát mint amit Mía villantott nemrég. Biztos családi vonás. Inkább jobbnak láttam nem belemenni ebbe. Ahogy elkészültem mentem is le Christianhoz. Elköszöntünk a többiektől és elindultunk az Escalába.

Nagyon impozáns, tipikus gazdagok környéke. Maga az épület is. A lakás pedig pláne. Teljes mértékben illik Christianhoz. Mégis számomra túlságosan férfias, már már rideg. Hiába a legelegánsabb és legmodernebb dolgokkal van felszerelve a lakása.

Amiből nem elhanyagolható tény, hogy pompás kilátás nyílik a hatalmas üveg ablakokból a kivilágított Seattle-re. Ezt a látványt azért megtudnám szokni.

Egy ideig csak álltam és gyönyörködtem a látványban. Christian ekkor settenkedett mögém. Nagyon elmerülhettem a gondolataimban mert már késő volt amikor észrevettem. Mögém állt. Kicsit közelebb is mint kellett volna.

- Tetszik amit látsz - jelentette ki és igaza volt. - Mégis valamiért szomorú vagy - tette hozzá az észrevételét és mintha tényleg belém látna.

Mellém lépett majd felé fordultam.

- Csak reméltem, hogy annyi év és nem erre kell hazajönnöm - vallottam be, majd visszafordultam a város fényei felé. Előtte Christian komor pillantása elárulta, hogy tudja mire gondoltam.

Az anyámra.

- Sajnálom Anastasia. Sosem értettem őt miért ilyen veled, és azt meg sem bocsájtom neki amit most művelt veled. Hogy ezt a bánatot kell lássam a szemedben. Sokkal jobbal illik hozzád amikor boldog vagy.

- Itt sosem voltam az.

- Akkor miért jöttél haza?

- Te is tudod, hogy csak cég miatt. Az mindennél fontosabb nekem, és apa is ragaszkodott hozzá pedig nem szívesen hagytam őt magára. De inkább ne beszéljünk erről. És anyámról se. Nem akarok megint olyan állapotban kikötni mint akkor este.

- Természetesen Anastasia. Szóval jöhet a vacsora? Utána megnézhetjük a lakást - ajánlotta Christian.

A hatalmas ebédlő felé vezetett ahol legnagyobb meglepetésemre már tényleg várt ránk a szépen megterített asztal a vacsorával. Christian mint igazi úriember kihúzta nekem a széket majd leült velem szembe.

Kibontott egy üveg bort a vacsorához

Ahhoz képest mennyire tartottam ettől az estétől, nem is volt olyan vészes. Bár inkább a kettesben maradunk része volt az amitől féltem. De úgy tűnik alaptalanul. Egyenlőre.

A vacsora fantasztikus, akárcsak Christian. És egy igazi úriember. Valami csodának véltem, hogy milyen jól eltudtunk beszélgetni. Főleg, hogy mi történt az elmúlt években amióta nem találkoztunk. Igaz, hogy szinte harapófogóval de róla is megtudtam ezt azt, de inkább én voltam a aki a kérdéseire válaszolt. Hozzáteszem volt vagy millió. De valami érthetetlen okból mindenre készségesen válaszoltam. Nem hiába szoktam meg ez a pasi, hogy mindenkitől mindent megkap amit csak akar. Noha a dolognak ez a része kicsit nyugtalanított.

Hála az égnek a dolgoknak, a múltnak és a jelennek a fájdalmas részeit sikerült elkerülnünk. Örültem, hogy nem beszéltünk azokról az időkről amikor elmentünk, ahogy előtte eltávolodtunk egymástól és anyámról se.

Pedig volt amire nagyon is kíváncsi lettem volna. És csak remélni tudom, hogy a régi, akkori kérdéseimre, hogy mi történt akkoriban Christiannal egyszer majd megtudom a választ. Egyenlőre azonban örültem, hogy így is eltudtunk beszélgetni.

A vacsora után átmentünk a borosüveggel a nappaliba. Christiannak ekkor csörrent meg a telefonja.

- Ne haragudj, egy nagyon fontos hívást vártam. Ha megbocsájtasz egy percre.

- Persze, menj csak - mosolyogtam rá és a borosüvegre tévedt a tekintetem.

Mintha látta volna mire is gondoltam éppen mert egy pillanatra felhúzta a szemöldökét mielőtt eltűnt volna egy ajtó mögött ahová a dolgozó szobáját sejtettem.

Én majd el leszek itt a borral - gondoltam magamban.

Ritkán iszom, sőt de valamiért most nagyon jól esik. Hátha sikerül legalább egy kicsit felengednem és elfelejteni azokat a dolgokat amik rám szakadtak mióta hazajöttem.

Bár tudtam, hogy ez itt és most nem a legjobb ötlet, de ezúttal nem a józan eszem győzött. . . . .

~Christian~

A telefon tovább tartott mint gondoltam. Bár nem akartam Anát egyedül hagyni ezt muszáj volt elintéznem. Tudtam, hogy látta a pillantásom mielőtt kijöttem a nappaliból és igazam is lett mire visszamentem hozzá. Nem lett volna szabad kettesben hagynom a borral.

A vacsora alatt jó ha egy egy pohár elfogyott, de mire visszamentem hozzá üres volt az üveg. Ó kicsi hercegnőm.

A boros poharával a kezében találtam rá ahogy a lába előtt elterülő város fényeit nézi. Vagy inkább csak maga elé mered?

Alig hallotta meg, hogy mellé léptem.

Így közelebb lépve láttam rajta, hogy egy könnycsepp folyt végig az arcán. Nemtudom miért rögtön tudtam mi vagy inkább ki az oka. És ahogy megszólalt meg is bizonyosodtam róla.

- Miért gyűlöl engem? Mit ártottam én neki? Persze. Pusztán annyit, hogy létezem - mondta maga elé meredve és magamban azt kérdezgettem magamtól mit is kereshettem egy ilyen nőben? Már jóformán utálaton kívül semmi mást nem érzek iránta. Utálatot amiért Anastasia ilyen állapotban van miatta.

- Ne gondolj rá Anastasia. Egy ilyen ember meg sem érdemli. Ha bár én se értem őt. Felejtsd el őt.

- Téged is felejtselek el? - fordult egyszer csak felém a kérdésével amit hirtelen nemtudtam mire vélni.

Valamiért amitől féltem az következett be.

- Miért van az, hogy előbb utóbb mindenki akit szeretek magamra hagy? Te is ezt tetted akkor Christian.

Jól mondja. Én ezt tettem, és így utólag jövök rá, hogy mekkora hiba volt. Belemenni abba az egészbe és, hogy emiatt távolodtam el Anától. De ki tudja talán a sorstól kaptam még egy esélyt ezzel, hogy visszajött. Hogy ezúttal jól döntsek.

A francba is. Még hogy egy esély nekem? Ha nem ebben a szituációban lennék még ki is röhögném magam.

Így inkább csak azt tettem amit Ana is. Visszafordultam az üveg felé és magam elé néztem. Valahogy nem éppen így terveztem az estét. Noha tudtam, hogy egyszer előjönnek ezek a kérdések. Csak abban reménykedtem,hogy válaszolni is fogok rájuk. De képtelen vagyok rá.

És Ana sincs olyan állapotban. Jobb ha ezt a beszélgetést máskorra halasztjuk. Akkor talán már nekem is meglesz a válaszaim a kérdésére. Ha egyáltalán valaha képes leszek erről az igazat mondani neki.

- Add szépen ide a poharat - nyúltam felé és szerencséjére hagyta, hogy elvegyem.

- Sajnálom, hogy elszúrtam az estéd - nézett felém bánatos tekintettel amit utálok látni rajta. Pont ő az akinek nem kéne ennyit szenvednie. Akinek csak boldognak kéne lennie. Ezért sem jó, hogy én vagyok itt mellette. Bár ebben az esetben talán mégis jó. Még csak az kéne, hogy azzal a mocsok Anthoyval legyen. Az a szerencsétlen tuti kihasználná őt. - Ennek már a gondolatára is ökölbe szorult a kezem.

- Jobb lenne ha hazamennék - mondta Anastasia - bár nincs is olyanom, hogy haza.

- Ne mond ezt. Nagyon jól tudod, hogy a családomban mindenki szeret téged, családtagként. De tényleg jobb lenne ha nem látnának így. A lakást reggel ha jobban leszel megnézed. Most pedig egy hideg zuhany és nyomás az ágy - sikerült igencsak parancsoló hangon a mondandóm. Ana pedig erre csak sűrűn pislogott. Na igen basszus. A mondat vége egy kicsit félreérthetőre sikerült.

Naaa azért ne mond Christian Grey, hogy nem tetszene az öltet? - kérdezte az agyam ördögibb fele.

Ki van csukva. Ezt felejsd el rögtön - mondtam magamnak.

Gyengéden már amennyire tőlem tellett karon fogtam és a vendégszoba felé vittem.

A szobából nyíló fürdő felé mentünk,habár Ana hevesen ellenkezett a zuhany ellen tudtam, hogy az segíteni fog. Egy jó hideg zuhany a sok pia okozta mámor ellen. Kellemetlen, de hatásos. Az utolsó lépésekben már szinte tuszkoltam a zuhany alá és tudtam, hogy ezért még kapni fogok. És nem csak a hideg vízből. Noha az is kijutott.

Vele a karjaimban álltam a zuhany alá ahol mindketten pillanatok alatt csurom vizek lettünk.

- A francba Grey ezért még kapsz - kiáltotta Ana miközben menekülni akart, de a karjaimból nemtudott. De legalább kezdett látszani a hatás.

Mikor elégnek éreztem melegebbre állítottam a vizet. Eközben Ana addig kapálózott és forgolódott a karjaimban, hogy szemtől szembe kerültünk. Ez volt a másik legnagyobb hiba.

Ahogy belenéztem az igéző szemeibe valahol éreztem, hogy nagyon is józan és tudja milyen helyzetbe keveredtünk. A francba Grey - mondtam magamnak.

Túl közel van. Túlságosan közel.

A tekintetem a szemeiről az ajkaira siklott ami nagyon, nagyon közel került. Éreztem ahogy a teste az enyémhez simult. Teljesen vizesen simultunk egymáshoz és most már ő is tisztában van azzal milyen hatással van rám a közelsége.

Egyre szaporábban vette a levegőt és mint akkor a próba fülkében azok a sóhajok! Képtelenség ellenállni neki. Akkor, ott sem akartam semmit jobban mint megcsókolni őt. Ha csak akkor egyszer is. Jobban akartam mint bármi mást. Mégis akkor is és most is úgy érzem, hogy hiába kapok meg mindig mindent amit akarok ezt nem lenne szabad. Neki lenne jobb ha távol maradna tőlem. És mégis közelebb akarom őt magamhoz érezni. A fenébe. Hogy mi lesz ebből?

Mindketten teljesen vizesen egymást ölelve álltunk a zuhany alatt és én tudtam, hogy mit akarok. És ha bár neki nem szabadna így érezni de az ő szemében is ezt láttam. Érzem.

A következő pillanatban pedig a karjait a nyakam köré fonta és ha ez lehetséges még közelebb vont magához. Ő is akarja.

Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy erőt gyűjtsek, hogy ellökjem magamtól mielőtt valami olyat teszek amit nem kellene. De képtelen voltam. Itt van. Ilyen közel, a karjaimban. És így néz rám. Kinyitottam a szemem. Tudtam, hogy elvesztem.

Beleharapott az ajkaiba miközben a tekintete az enyémbe kapcsolódott ekkor elfogyott az önuralmam. A számat az övére tapasztottam és már nem volt vissza út. Belekóstoltam a tiltott gyümölcsbe és fogalmam sincs, hogy lesz megállás.

Nem is tudom már mennyit gondoltam erre a pillanatra mióta ismét belépett az életembe Anastasia. Mindennél jobban akartam ezt. És most megkaptam. Itt van a karjaimban és csókolhatom őt.Annyi év után.

Ajkaink először érintették egymást, hiszen hiába ismerem őt hosszú évek óta ilyen kapcsolat sosem volt köztünk. Hiszen régen barátok voltunk. Bár ha nem vagyok akkora idióta már akkor lehetett volna több. Akkor talán nem lett volna belőlem az aki. Ha már akkor mellettem van Ana.

Elég! Ne rágódj a múlton. Inkább élvezd ki a pillanatot! - utasítottam magam és így is tettem.

Édes ajkaira koncentráltam és erre a forró testre a karjaimban. Ujjaival a vizes hajamba túrt miközben nyelvünk tüzes táncot járt. Azt akarom, hogy soha ne legyen vége. Ez a nő a legveszélyesebb drog számomra.

Tudtam ha egyszer megkóstoltam nemtudok leszokni róla. Ezért sem akartam, hogy valaha is eljussunk idáig. De valahogy a közelében mindig megkísért bennünket a sors. Nagyon ellenem dolgozik.Pedig tudnia kéne, hogy én vagyok az utolsó férfi a földön aki ehhez a csodás nőhöz illene.

Oké Grey legalább most ne agyalj annyit! - mondtam magamnak. - Élvezd ki a pillanatot.

Ezt tettem.

Miközben nemcsak a forró vízben hanem ebben a mámorban is fürödtünk a karjaimba kaptam őt, amire ő azonnal a derekam köré fonta a lábait. Hozzáteszem ezzel még nagyobb kínokat okozva nekem. Nem mellesleg ebben a testhelyzetben nagyon is jól érezhette milyen hatással van rám. 

Ez hirtelen mindkettőnkből egy egy nyögés formájában szakadt ki amikor egy röpke pillanatra ajkaink elszakadtak egymástól. És ez volt az a pillanat is amikor egy kicsit végre sikerült talán észhez térnem.

Most kell abbahagynod - súgta a józanabbik énem.

De ahogy ekkor Anastasia szemébe néztem nemtudtam képes leszek e, vagy akarom e?  Hogy ő akarja e? Mert amit a tekintetében láttam nem éppen arról árulkodott, hogy ellene van a dolognak. Bár ennek nyílván a bor is az oka. Ezért is kell leállnunk. Nem fogom kihasználni őt. Már így sem tudom, hogy fogunk reggel egymás szemébe nézni.

Mégis egy utolsó csókot engedélyeztem magunknak. Ana sem volt ellene a dolognak. Ajkai éppoly szenvedéllyel csókoltak mint mielőtt elváltak egymástól. Teljesen megszédített a pillanat.

Néhány apró csókot leheltem az édes ajkaira mielőtt elszakadtam tőle és talpra állítottam. Nála is mintha ez a pillanat lett volna az amikor ténylegesen tudatosult benne mit is csináltunk. És úgy láttam már kezd elmúlni a bor hatása. Nem véletlenül láttam egy pillanatra félelmet és ijedtséget felvillanni a szemében.

Így, hogy múlóban a mámor engem is hasonló érzések és gondolatok kerítenek hatalmukba. Bassza meg - mondtam magamban majd elfordultam Anától és kiléptem a zuhany alól. Pedig nekem most kellett az a hidegvíz.

De épp itt volt az ideje, hogy magára hagyjam.

Nem foglalkoztam azzal sem, hogy csurom víz vagyok a szobámba mentem. Előtte még hagytam Anának néhány száraz ruhát amit felvehet. Női ruhát. Még valamikor Mía hagyta itt őket amikor nálam aludt. Nem is gondoltam, hogy még jól jöhet.

Utána én is bevettem a saját zuhanyzóm. Noha közel sem volt olyan kellemes mint a korábbi zuhany. De a hidegvíz megtette legalább a hatását. Fogjuk rá.

Nagy, sőt óriási volt a kísértés de kibírtam és az éjszaka hátralevő részében még csak a közelébe se mentem a vendégszobának. Igaz egész éjjel nem aludtam. Most rajtam volt a sor, hogy fogjam a whiskys üveget. De csak módjával miközben a bőr fotelből figyeltem ahogy a csillagokat felváltja lassan a feljövő nap.

Közben pedig azon töprengtem mi is lesz ha Ana előbújik reggel. Bevallom én kicsit tartottam a pillanattól. Bár mint kiderült felesleges volt.

Mire magasan járt a nap készíttettem Anastasiának reggelit, és Taylor meghozta neki a ruhákat is. Mégsem veheti fel a tegnapi vizeseket. Aludt még amikor bemerészkedtem hozzá, hogy letegyem a ruhákat. Még mielőtt kísértésbe estem volna kimenekültem. Nem volt étvágyam így csak egy kávét ittam.

Nemsokkal később került elő Ana is miközben én a nappaliban néztem át néhány üzleti dokumentumot.

- Köszönöm a ruhákat - pillantott rám félénken, miközben még mindig Mía pizsamája és az én egyik köntösöm volt rajta. Ebben a pillanatban pont a tegnap esti Anastasia ellentéte állt előtte. A félénk hercegnőm.

- Nincs mit Anastasia. Reggelizz meg. Utána megnézzük a lakást. Ha végeztünk akkor pedig hazaviszlek - mondtam komolyabb hangnemben ő pedig csak elmotyogott egy okét és a konyha felé ment. Igyekeztem a papírokra koncentrálni. Nem igen ment.

Pedig nem vagyok ez a tesze tosza típus, aki másnap nemtudja mit mondjon egy nőnek. De a fenébe is. Ez a nő Anastasia. Láthatóan nem csak én, hanem ő is így van a dologgal. És egyelőre a nem hozzuk fel a történteket.

Ana megreggelizett és a nappali felé jött vissza mikor nem bírtam tovább.

- Egyébként jól áll neked a köntösöm - mondtam neki egy mosoly kíséretében mire ő zavartan nézett végig magán majd rajtam pillantott végig.

Én se öltöztem még fel, csak melegítőben és egy pólóban voltam.

- Téged sem sűrűn látni így. A nagy Christian Greyt öltöny nélkül - mosolygott rám ezúttal ő mire én is elnevettem magam.

A pillanatot Taylor szakította félbe.

- Elnézést uram, de látogatója érkezett. Mondtam a hölgynek, hogy nem alkalmas, de hajthatatlan.

- Ki az?

Valamiért ekkor ahogy Taylor vetett egy pillantást Anára rosszat sejtettem.

- Mrs. Lincoln az. A kisasszony - nézett Taylor Anastasiára - édesanyja - tette hozzá Taylor és ahogy ezt kimondta mögötte meg is jelent Elena.

Akit akárcsak Ana én is szikrázó pillantásokkal fogadtunk. Ellentétben Elenával, aki meglepetten nézett a kettősünkre. Hát mi tagadás éppenséggel félreérthető a dolog. Valamiért tudtam, hogy ennek rossz vége lesz. Főleg amikor a lányán pillantott végig aki az én köntösömben volt még mindig . . . . . . .