2014. március 21., péntek

Heidi McLaughlin: My Unexpected Forever

Itt kissé rendhagyóbb a poszt. Ugyanis itthon még ez nem jelent meg, fülszöveget csak angolul tudnék feltenni.  De remélem mi hamarabb jön itthon is.

Mint az író ismerős lehet, az Ulpius kiadásában megjelent meg itthon az első könyve az Örökké a csajom. Ez a könyv ahhoz a sorozathoz tartozik, csak immár egy a már első könyvből megismert másik két szereplővel foglalkozik :)




Az első rész is tetszett a sorozatból, de ha az tetszett akkor ezt imádtam. Megmondom őszintén fogalmam sem volt mikor az elsőt az Örökké a csajomat olvastam, hogy sorozat. Annyira nem néztem utána. És örültem amikor rábukkantam.


A történetben megismerhetjük a már első részből ismert páros Liam és Josie barátait. Liam zenész társát Harrisont valamint Josei barátnőjét Katelynt.
Mindkettőjükről tudhatunk már ezt azt az első részből. Főleg Katelynről. Akinek a férje egy balesetben életét vesztette így egyedül maradt két iker kislányával. És itt van még nekünk Harrisont is aki szintén egyedül neveli a kisfiát.


Már ennyit tudva sejtheti az ember mire is számíthat.
Ugyanakkor a kettejük kapcsolata nem olyan szokványosan indul úgymond, hiszen nem megismerkednek és vagy gyorsan vagy szép lassan egymásba szeretnek.
A kettejük helyzete kissé bonyolultabb. Vagy ők teszik azzá?


Főleg Katelyn részéről aki még mindig a szerelmét, a férjét és a gyermekei apját gyászolja. Így Harrissonnak nincs könnyű dolga, hiszen hiába van oda az első találkozásunk óta a nőért nemtudta, hogy vagy merjen e közeledni felé.


Mégis szerencsére beindulnak a történések és úgy néz ki Harrison vágya mégis teljesülhet, hogy Katelyn felfigyel rá. Noha érthető okokból jó ideig igencsak igyekszik ellenállni, tagadni, hogy érdeklődni kezd a férfi iránt. De ez az ő esetében teljesen érthető is hiszen elvesztette a szerelmét. Ezt saját tapasztalatból tudom milyen érzés ezért teljesen együtt tudok érezni vele. Ő ráadásul nincs is egyedül hiszen két kislánya van.


Tehát nem éppen könnyű a helyzet, vagy legalábbis nem tűnik annak. Mégis ahogy kezdik jobban megismerni egymást elkezdenek alakulni a dolgok. Imádtam az ilyen pillanatokat.
Ahogy ők ketten mindennek ellenére kezdenek egymásba gabalyodni. A féltékenységi jeleneteket, Disneylandet, a fürdőszobát. És ha eleinte Katelyn több okból is ellenállt, hogy ismét nyisson egy férfi felé Harrisonnak nem könnyű ellenállni.


Ha az előzőben Liam nagy kedvenc volt itt most ez a pasi viszi a prímet.


Jó a munkájában, híres, gazdag pasi és és persze pokolian jóképű. Amitől pedig még inkább imádni lehet őt, hogy fantasztikus apa. Egyedül neveli a kisfiát Quinnt és persze neki sem éppen volt az eddigi élete séta galopp.


Jó volt egy ilyen történetet olvasni ami a kettejük fájdalmas múltja miatt érdekessé tette a kapcsolatuk alakulását. Egyik pillanatban sírsz a visszaemlékezős részeknél, a másikban pedig nevetsz Ahogy összecsiszolódtak Katelyn és Harrisson ahogy kezdtek végre nyitni egymás felé. Ebben azért nagy szerepe volt a három kis csemetének is. Őket is imádtam. Katelyn lányait Ellet és Peytont valamint Harrison fiát Quinnt is.

Egy remek történet egy összetört családról akik hála férfinak és a kisfiának tudják, hogy a férj és apa akit elvesztettek mindig velük van de az élet mégis megy tovább. Imádtam a történetet. Külön örültem annak, hogy Liam, Josie és a fiuk Noah is sokat volt jelent a történetben.

Imádtam a bandát, főleg a turnés részt mikor kezdtek beindulni a dolgok. Szuper jól meg lett írva. A bonyodalom rész persze itt sem hiányozhatott, amivel kapcsolatban az írónő ugyan lehetett volna kicsit kreatívabb de így sem volt rossz. A fiúk Liam és Harrison hamar megoldották a dolgokat.

Egyszóval egy szuper történet nagyon is szerethető karakterekkel, Katelynt is kedveltem, Harrison a Tökéletes férfi a tetkóival és mindenével együtt. Hiába egy híres zenész, a banda dobosa mégis két lábbal a földön jár, imádja a fiát és ahogy szereti Katelynt és persze a lányait is fantasztikus.

Nem is hiszen, hogy ilyen férfi az életben is létezik. Ha mégis én is kérek egyet.

A gyerekek pedig még inkább feldobták a történetet. A vége is nagyon jó lett nagyon is szuper befejezése a történetnek amiben először két külön majd végül egy szép kis családról olvashattunk.

Amit külön imádtam a történetben, hogy nem csak Katelyn hanem Harrison szemszögéből is olvashattuk. Hát lehet nem mondok újat, hogy az ő szemszögeit imádtam. Belelátni ennek a pasinak a gondolataiba? Örültem, hogy így lett megírva. Ez külön egy csillag :D


Örülök, hogy rá akadtam. Alig várom, mert ennek még utána kell lessek de remélem Liam és Harrisont után olvashatunk még a történetből megismert akár másik szereplőről is. Ott van még a banda még egy pasija is például Jimmy (JD) hátha :D :) Aki olvasta az első részt és kicsit is tetszett neki na ezt tuti tetszeni fog. Nekem legalábbis nagyon bejött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése